Provided by: nmap_7.01-2ubuntu2_amd64 bug

NAME

       nmap - Hálózat feltérképező és biztonsági/kapu letapogató eszköz

SYNOPSIS

       nmap [Letapogatási típus...] [Beállítások] {cél meghatározása}

LEíRáS

       Az Nmap (“Network Mapper”) egy hálózatfelderítésre és biztonsági ellenőrzésre használható,
       nyílt forráskódú eszköz. Nagy hálózatok gyors feltérképezésére tervezték, ennek ellenére
       jól használható egyetlen számítógép ellenőrzésére is. Az Nmap egy új módon használja a
       nyers IP csomagokat annak kiderítésére, hogy mely számítógépek érhetők el a hálózaton,
       ezek a számítógépek milyen szolgáltatásokat (alkalmazás neve és változata) kínálnak fel,
       milyen operációs rendszert futtatnak (és annak melyik változatát), milyen
       csomagszűrőt/tűzfalat használnak, valamint számtalan egyéb jellemzőre. Noha az Nmap
       programot általában biztonsági ellenőrzésekre használják, sok hálózati rendszergazda
       hasznosnak fogja találni a napi rutinfeladatokban is, mint például a hálózati leltár
       elkészítésében, a szolgáltatások frissítésének ütemezésében, vagy egy
       számítógép/szolgáltatás üzemidejének meghatározásában.

       Az Nmap kimenete egy lista a vizsgált célpontokról, mindegyikről kiegészítő
       információkkal, melyek részletessége a beállított paraméterektől függ. Ezek közül az
       információk közül a legfontosabb az “érdekes kapuk táblázata”. Ez a táblázat tartalmazza a
       kapuszámot és a protokollt, a szolgáltatás nevét és az állapotot. Az állapot lehet nyitott
       (open), szűrt (filtered), zárt (closed), vagy nem szűrt (unfiltered). A nyitott (open) azt
       jelenti, hogy a célállomáson egy alkalmazás ezen a kapun kapcsolódásra/csomagokra vár. A
       szűrt (filtered) azt jelenti, hogy egy tűzfal, szűrő vagy egyéb hálózati akadály lezárja a
       kaput, így az Nmap nem tudja megmondani, hogy ez nyitott (open) vagy zárt (closed). A zárt
       (closed) kapukon nincs várakozó alkalmazás, ennek ellenére ezek bármikor nyitva lehetnek.
       A kapuk akkor kerülnek a szűretlen (unfiltered) kategóriába, ha válaszolnak ugyan az Nmap
       próbáira, de az Nmap nem tudja meghatározni, hogy nyitottak (open) vagy zártak (closed).
       Az Nmap a nyitott|szűrt (open|filtered) és a zárt|szűrt (closed|filtered) kombinációt
       használja, amikor nem tudja meghatározni, hogy a kapu melyik állapotban van. A
       kaputáblázat tartalmazhatja a figyelő program nevét és változatszámát is, amennyiben a
       paraméterek között kérte ennek felderítését. Amikor IP protokoll ellenőrzést kér (-sO), az
       Nmap a kapuk listája helyett a támogatott IP protokollokról közöl információt.

       Az érdekes kapuk táblázatának kiegészítéseként az Nmap további információkat tud
       szolgáltatni a célállomásról, beleértve a fordított DNS neveket, feltételezéseket az
       operációs rendszerről, az eszközök típusa és a MAC címek.

       Az Example 1, “Egy jellegzetes Nmap letapogatás” feliratú ábrán egy tipikus Nmap
       letapogatás látható. Ebben a példában csak a -A paramétert használtuk az operációs
       rendszer és a szolgáltatások érzékelésére, a parancsfájl (script) alapú ellenőrzésre és az
       útvonal feltárására; a -T4 paramétert a gyorsabb végrehajtásra; végül pedig a két
       célállomás nevét.

       Example 1. Egy jellegzetes Nmap letapogatás

           # nmap -A -T4 scanme.nmap.org playground

           Starting nmap ( https://nmap.org )
           Interesting ports on scanme.nmap.org (205.217.153.62):
           (The 1663 ports scanned but not shown below are in state: filtered)
           PORT    STATE  SERVICE VERSION
           22/tcp  open   ssh     OpenSSH 3.9p1 (protocol 1.99)
           53/tcp  open   domain
           70/tcp  closed gopher
           80/tcp  open   http    Apache httpd 2.0.52 ((Fedora))
           113/tcp closed auth
           Device type: general purpose
           Running: Linux 2.4.X|2.5.X|2.6.X
           OS details: Linux 2.4.7 - 2.6.11, Linux 2.6.0 - 2.6.11
           Uptime 33.908 days (since Thu Jul 21 03:38:03 2005)

           Interesting ports on playground.nmap.org (192.168.0.40):
           (The 1659 ports scanned but not shown below are in state: closed)
           PORT     STATE SERVICE       VERSION
           135/tcp  open  msrpc         Microsoft Windows RPC
           139/tcp  open  netbios-ssn
           389/tcp  open  ldap?
           445/tcp  open  microsoft-ds  Microsoft Windows XP microsoft-ds
           1002/tcp open  windows-icfw?
           1025/tcp open  msrpc         Microsoft Windows RPC
           1720/tcp open  H.323/Q.931   CompTek AquaGateKeeper
           5800/tcp open  vnc-http      RealVNC 4.0 (Resolution 400x250; VNC port: 5900)
           5900/tcp open  vnc           VNC (protocol 3.8)
           MAC Address: 00:A0:CC:63:85:4B (Lite-on Communications)
           Device type: general purpose
           Running: Microsoft Windows NT/2K/XP
           OS details: Microsoft Windows XP Pro RC1+ through final release
           Service Info: OSs: Windows, Windows XP

           Nmap finished: 2 IP addresses (2 hosts up) scanned in 88.392 seconds

       Az Nmap legújabb változata a https://nmap.org címről tölthető le. A legfrissebb kézikönyv
       a https://nmap.org/man/ címről tölthető le.

MEGJEGYZéS A FORDíTáSHOZ

       Az Nmap Referencia Útmutató jelen magyar változatát Mlatilik Zsolt készítette a 6184-es
       eredeti angol változat[1] alapján <drmac68@freemail.hu>. A fordítást annak reményében
       készítettem, hogy megkönnyítse a magyar nyelvű felhasználók számára a program használatát.
       Nem tudom garantálni, hogy ez a leírás olyan teljes vagy naprakész, mint az eredeti angol
       változat. Ez a fordítás a Creative Commons Attribution License[2] alapján szabadon
       módosítható és terjeszthető.

PARAMéTER öSSZEFOGLALó

       Ez az összefoglaló akkor jelenik meg, amikor az Nmap programot paraméterek nélkül indítjuk
       el. A legfrissebb változata a https://nmap.org/data/nmap.usage.txt címen érhető el. Ez a
       lista segít emlékezni a legáltalánosabb paraméterekre, de nem helyettesíti az útmutatóban
       található részletes dokumentációt. Néhány rejtett paraméter szintén nem található meg
       ebben a listában.

           Nmap 4.53 ( https://nmap.org )
           Használat: nmap [Letapogatási típus(ok)] [Paraméterek] {Célpont meghatározások}
           CÉLPONT MEGHATÁROZÁSOK:
             Átadhatók állomásnevek, IP címek, hálózatok, stb.
             Pl.: scanme.nmap.org, microsoft.com/24, 192.168.0.1; 10.0.0-255.1-254
             -iL <fájlnév>: A cél állomásnevek/hálózatok listája
             -iR <állomások száma>: Véletlen célpontok kiválasztása
             --exclude <állomás1[,állomás2][,állomás3],...>: Állomások/hálózatok kihagyása
             --excludefile <fájlnév>: A kivételek listája
           ÁLLOMÁS FELDERÍTÉSE:
             -sL: Lista letapogatás - egyszerűen kilistázza a letapogatni kívánt célpontokat
             -sP: Visszhang letapogatás - meghatározza, hogy egy állomás elérhető-e a hálózaton
             -PN: Minden állomást elérhetőnek tekint -- átugorja az állomás felderítését
             -PS/PA/PU [kapulista]: TCP SYN/ACK or UDP felderítés a megadott kapukon
             -PE/PP/PM: Felderítési próbák ICMP visszhang, időbélyeg és alhálózati maszk kéréssel
             -PO [protocol lista]: IP protokoll visszhang
             -n/-R: Soha nem végez DNS feloldást/Mindig végez DNS feloldást [alapérték: esetenként]
             --dns-servers <kiszolg1[,kiszolg2],...>: Saját DNS kiszolgáló megadása
             --system-dns: Az operációs rendszer DNS felodóját használja
           LETAPOGATÁSI TÍPUSOK:
             -sS/sT/sA/sW/sM: TCP SYN/Connect()/ACK/Window/Maimon letapogatás
             -sU: UDP letapogatás
             -sN/sF/sX: TCP Null, FIN, and Xmas letapogatások
             --scanflags <jelzőbitek>: A TCP jelzőbitek testreszabása
             -sI <zombi állomás[:probakapu]>: Üresjárati letapogatás
             -sO: IP protokoll letapogatás
             -b <FTP átjátszó állomás>: FTP ugráló letapogatás
             --traceroute: Útvonal követése minden állomáshoz
             --reason: Megjeleníti az okot, amiért egy kapu egy adott állapotban van
           KAPU MEGHATÁROZÁS ÉS LETAPOGATÁSI SORREND:
             -p <kaputartomány(ok)>: Csak a megadott kapuk letapogatása
               Pl.: -p22; -p1-65535; -p U:53,111,137,T:21-25,80,139,8080
             -F: Gyors mód - Az alapértelmezettnél kevesebb kapu letapogatása
             -r: Kapuk letapogatása sorrendben - nem véletlenszerűen
             --top-ports <szám>: Csak a <szám> darab leggyakoribb kapu letapogatása
             --port-ratio <arány>: Az <arány>-nál gyakoribb kapuk letapogatása
           SZOLGÁLTATÁS/VÁLTOZAT ÉRZÉKELÉS:
             -sV: A nyitott kapuk próbája a szolgáltatás/változat információ meghatározására
             --version-intensity <szint>: Beállítás 0 (enyhe) és 9 (az összes proba lefuttatása) között lehetséges
             --version-light: Csak a legvalószínűbb próbák lefuttatása (2-es intenzitás)
             --version-all: Minden egyes próba lefuttatása (9-es intenzitás)
             --version-trace: A letapogatási műveletek részletes megjelenítése (hibakereséshez)
           PARANCSFÁJL ALAPÚ LETAPOGATÁS:
             -sC: megfelel a --script=safe paraméternek,tolakodó
             --script=<Lua parancsfájlok>: A <Lua parancsfájlok paraméter> mappák,
                parancsfájlok és parancsfájl kategóriák vesszővel elválasztott listája
             --script-args=<n1=v1,[n2=v2,...]>: paraméterek átadása a parancsfájl(ok)nak
             --script-trace: Az összes elküldött és fogadott adat megjelenítése
             --script-updatedb: A parancsfájl adatbázis frissítése.
           OPERÁCIÓS RENDSZER FELDERÍTÉSE:
             -O: Engedélyezi az operációs rendszer felderítését
             --osscan-limit: Az operációs rendszer felderítését csak az ígéretes célpontokra korlátozza
             --osscan-guess: Agresszívebb operációs rendszer felderítés
           IDŐZÍTÉS ÉS TELJESÍTMÉNY:
             Azoknál a paramétereknél, ahol <idő> meghatározás szerepel, az alapértelmezett
             egység a milliszekundum, kivéve ha az értékhez hozzáfűzi az 's' (másodperc),
             'm' (perc), vagy 'h' (óra) módosítót (pl. 30m).
             -T[0-5]: Időzítési sablon megadása (a nagyobb érték a gyorsabb)
             --min-hostgroup/max-hostgroup <méret>: A párhuzamosan letapogatható állomások csoportmérete
             --min-parallelism/max-parallelism <szám>: A párhuzamosan végezhető próbák száma
             --min-rtt-timeout/max-rtt-timeout/initial-rtt-timeout <time>: Az egyes próbák
                 időzítésének beállítása.
             --max-retries <próbák>: Limitálja a kapuletapogatások ismétlését.
             --host-timeout <idő>: Ennyi idő után abbahagyja az állomás letapogatását
             --scan-delay/--max-scan-delay <idő>: Az egyes próbák közti idő beállítása
           TŰZFAL/BEHATOLÁS ÉRZÉKELŐ MEGKERÜLÉS ÉS BECSAPÁS:
             -f; --mtu <érték>: csomagok tördelése (vagy küldés a megadott MTU értékkel)
             -D <csali1,csali2[,ME],...>: A letapogatás leplezése csalikkal
             -S <IP cím>: Forráscím hamisítása
             -e <csatoló>: Megadott hálózati csatoló használata
             -g/--source-port <kapuszám>: Megadott kapuszám használata
             --data-length <szám>: Véletleszerű adat hozzáfűzése az elküldött csomagokhoz
             --ip-options <paraméterek>: Csomagok küldése meghatározott IP paraméterekkel
             --ttl <érték>: Az IP csomag time-to-live értékének beállítása
             --spoof-mac <mac cím/előtag/gyártó neve>: A saját MAC cím hamisítása
             --badsum: Csomagok küldése hamis TCP/UDP ellenőrző összeggel
           KIMENET:
             -oN/-oX/-oS/-oG <fájlnév>: A letapogatás eredményének mentése fájlba normál,
                XML, s|<rIpt kIddi3, vagy grepelhető formátumban, a megadott fájlnévvel.
             -oA <bázisnév>: Mentés fájlba a három főbb formátumban egyszerre
             -v: Bőbeszédű üzemmód beállítása (kétszer használva még több információt ad)
             -d[szint]: Hibakeresési szint beállítása vagy növelése (maximum 9-ig értelmes)
             --open: Csak a nyitott (vagy valószínűleg nyitott) kapukat mutatja
             --packet-trace: Az összes elküldött és fogadott csomagot megjeleníti
             --iflist: Megjeleníti az állomás hálózati csatolóit és az útvonalakat (hibakereséshez)
             --log-errors: Hibák/figyelmeztetések rögzítése normál formátumú kimenő fájlba
             --append-output: Felülírás helyett hozzáfűzi az eredményeket a létező kimeneti fájlhoz
             --resume <fájlnév>: Megszakított letapogatás folytatása
             --stylesheet <útvonal/URL>: XSL stíluslap az XML kimenet HTML formátumúra alakításához
             --webxml: Referencia stíluslap az Insecure.Org weboldalról a hordozhatóbb XML dokumentumokért
             --no-stylesheet: Nem rendel XSL stíluslapot az XML kimenethez
           VEGYES:
             -6: Engedélyezi az IPv6 letapogatást
             -A: Engedélyezi az operációs rendszer és a változat érzékelését, a parancsfájl alapú
                letapogatást és az útvonalkövetést
             --datadir <mappanév>: Saját Nmap adatfájl helyének megadása
             --send-eth/--send-ip: Adatküldés nyers ethernet keretek vagy IP csomagok használatával
             --privileged: Feltételezi, hogy a felhasználó teljes jogosultsági szinttel rendelkezik
             --unprivileged: Feltételezi, hogy a felhasználónak nincs jogosultsága nyers socketek használatára
             -V: Az Nmap változat kiírása
             -h: Ennek a rövid összefoglalónak a megjelenítése.
           PÉLDÁK:
             nmap -v -A scanme.nmap.org
             nmap -v -sP 192.168.0.0/16 10.0.0.0/8
             nmap -v -iR 10000 -PN -p 80
           NÉZD MEG A MAN OLDALAKAT A TOVÁBBI PARAMÉTEREKHEZ, LEÍRÁSOKHOZ ÉS PÉLDÁKHOZ

A CéLPONT MEGHATáROZáSA

       Az Nmap parancssorban mindent, ami nem paraméter (vagy paraméter kiegészítés) célpont
       meghatározásként értelmez. Célpont meghatározása legegyszerűbben IP cím vagy állomásnév
       megadásával lehetséges.

       Néha szükség lehet szomszédos állomások teljes hálózatának letapogatására. Ennek érdekében
       az Nmap támogatja a CIDR stílusú címzést. Hozzáfűzheti a /numbits paramétert az IP címhez
       vagy az állomásnévhez és az Nmap letapogat minden IP címet, mely a numbits paraméter
       alapján a megadott IP címmel vagy állomással egy alhálózaton található. Például a
       192.168.10.0/24 címzéssel letapogatható a 192.168.10.0 (bináris: 11000000 10101000
       00001010 00000000) és a 192.168.10.255 (bináris: 11000000 10101000 00001010 11111111)
       címek közötti 256 állomás. A 192.168.10.40/24 címzést szintén ugyanezt az eredményt adja.
       Megadva a scanme.nmap.org állomást az IP címe 205.217.153.62. Így a scanme.nmap.org/16
       címzéssel 65,536 IP cím tapogatható le a 205.217.0.0 és a 205.217.255.255 címek között. A
       legkisebb megadható érték a /1, mellyel az Internet fele tapogatható le. A legnagyobb
       megadható érték a 32, mellyel a megadott állomás vagy IP cím tapogatható le, mivel itt a
       címbitek rögzítettek.

       A CIDR jelölés rövid, de nem eléggé rugalmas minden esetben. Például szeretné letapogatni
       a 192.168.0.0/16 címtartományt, de szeretné kihagyni a 0-ra és 255-re végződő IP címeket,
       mivel ezek általában üzenetszórási címek. Az Nmap ezt az úgynevezett oktett tartomány
       címzésen keresztül biztosítja. Ahelyett, hogy hagyományos IP címeket adna meg, megadhat
       vesszővel elválasztott számsorozatot vagy tartományt minden egyes oktettben. Például a
       192.168.0-255.1-254 címzéssel átugorhat minden olyan IP címet, melynek utolsó oktettje
       0-ra vagy 255-re végződik. A tartományok nem korlátozódnak kizárólag az utolsó oktettre: a
       0-255.0-255.13.37 címzéssel a teljes Internet címtérből letapogathatja azokat az
       állomásokat, melyeknek IP címük 13.37 -re végződik. Az ilyen nagy terjedelmű mintavétel
       hasznos lehet Internetes kutatásoknál és felméréseknél.

       Az IPv6 címek kizárólag teljes alakjukban vagy állomásnév alakban adhatóak meg. CIDR
       címzés és oktett tartományok nem támogatottak az IPv6 címzésnél, mivel ezek itt ritkán
       hasznosak.

       Az Nmap a parancssorban többféle célpont meghatározást elfogad és ezeknek nem kell
       azonosaknak lenniük. Az nmap scanme.nmap.org 192.168.0.0/16 10.0.0,1,3-7.0-255 parancs
       erre mutat egy példát.

       Bár a célpontok meghatározása általában a parancssorban történik, a következő paraméterek
       szintén használhatóak a célpontok megadására:

       -iL <fájlnév> (Bemenet listából) .
           A célpontok kiválasztása a fájlnév által meghatározott fájlból. Nagyobb mennyiségű
           célpont megadása a parancssorban eléggé kényelmetlen, de mindennapos feladat. Például
           az Ön DHCP kiszolgálója nyilvántart 10,000 aktuális klienst, melyeket Ön mind le akar
           tapogatni. Vagy például le akarja tapogatni a teljes IP tartományt, kivéve a
           nyilvántartott címeket, hogy megtalálja azokat az állomásokat, amelyek érvénytelen
           statikus IP címet használnak. Egyszerűen generálja le a letapogatni kívánt állomások
           listáját és adja át a fájlnevet a -iL paraméteren keresztül az Nmap részére. A
           bejegyzések minden olyan formátumban szerepelhetnek, melyet az Nmap a parancssorán
           keresztül is elfogad (IP cím, állomásnév, CIDR, IPv6 vagy oktett tartomány). A
           bejegyzések elválasztására használhat a szóköz, a tabulátor, vagy írhat minden
           bejegyzést új sorba. Ha fájlnévként az elválasztójelet (-) adja meg, akkor az Nmap a
           célpontok adatait a standard bemenetről veszi át.

       -iR <állomások száma> (Véletlen célpontok kiválasztása) .
           A teljes Internetet felölelő megfigyeléseknél és más kutatásoknál szükség lehet
           véletlenszerű célpontok kiválasztására. Az állomások száma paraméterrel
           meghatározhatja, hogy az Nmap hány IP címet generáljon. A nemkívánatos IP címek -
           privát, többesküldéses vagy ki nem osztott tartományok - automatikusan kikerülnek a
           listából. Ha a 0 paramétert adja meg, akkor a címek generálása a végtelenségig
           folytatódik. Vegye figyelembe, hogy néhány rendszergazdát zavarja, ha a hálózatát
           felhatalmazás nélkül vizsgálja és panasszal élhet. Így ezt a paramétert kizárólag
           saját felelősségére használja. Ha egy esős délutánon unatkozik, próbálja ki ezt a
           parancsot: nmap -sS -PS80 -iR 0 -p80. Így véletlenszerűen keresgélhet eddig ismeretlen
           webkiszolgálók után.

       --exclude <állomás1[,állomás2][,állomás3],...> (Állomások/hálózatok kihagyása) .
           Azoknak a célpontoknak a vesszővel elválasztott listája, melyeket ki akar hagyni a
           letapogatásból, még ha tagjai is a megadott hálózati tartománynak. Az átadott lista a
           megszokott Nmap szintaxist követi, tehát szerepelhet benne állomásnév, CIDR tartomány,
           oktett tartomány stb. Ez akkor lehet hasznos, ha a letapogatni kívánt hálózat olyan
           kritikus kiszolgálókat vagy rendszereket tartalmaz, melyek nem várt módon reagálnak a
           kapuletapogatásra, illetve ha a letapogatni kívánt hálózat egy részét más valaki
           üzemelteti.

       --excludefile <fájlnév> (A kivételek listája) .
           Ez ugyanazt a funkciót valósítja meg, mint az --exclude paraméter, csak a kivételeket
           nem a parancssorban adja át, hanem a fájlnév által meghatározott fájlban. A fájl
           formátumára ugyanazok érvényesek, mint a célpontokat tartalmazó fájlra.

ÁLLOMáS FELDERíTéSE

       Bármilyen hálózati felderítési feladat legelső lépése, hogy a (sokszor) hatalmas IP
       tartományt leszűkítsük egy olyan listára, mely csak az aktív vagy érdekes állomásokat
       tartalmazza. Minden IP cím minden egyes kapujának letapogatása lassú és általában
       szükségtelen is. Természetesen hogy mi tesz egy állomást érdekessé, az nagymértékben függ
       a letapogatás céljától. Rendszergazdák érdeklődhetnek csak egy bizonyos szolgáltatást
       futtató állomások után, míg egy biztonsági ellenőrzésnél érdekes lehet minden berendezés,
       amelynek IP címe van. Egy rendszergazdának elegendő lehet egy ICMP visszhang alapú
       letapogatás, hogy felderítse a hálózatán lévő állomásokat, míg egy behatolási teszt során
       próbák ezreinek különféle csoportjait is be kell vetni egy tűzfal korlátozásainak
       megkerülésére.

       Mivel a felderítési igények teljesen különbözőek, ezért az Nmap a használt technikák
       testreszabásához rengeteg lehetőséget kínál. Az állomás felderítést sokan egyszerűen csak
       PING letapogatásnak hívják, pedig ez sokkal több, mint egyszerű ICMP visszhang kérés
       küldése (erre kiválóan alkalmasa a széles körben elterjedt ping eszköz. A felhasználók
       teljesen kihagyhatják a visszahang kérést a lista alapú letapogatással (-sL), a visszhang
       tiltásával (-PN) vagy a hálózathoz kötött, több kapura kiterjedő TCP SYN/ACK, UDP, és ICMP
       próbák tetszőleges kombinációjával. Ezeknek a próbáknak a célja olyan válaszok kérése,
       melyek megmutatják, hogy egy adott IP cím aktív-e (használja-e valamely állomás, vagy
       hálózati eszköz). A legtöbb hálózaton egy megadott időben az IP címeknek csak egy kis
       része aktív. Ez különösen igaz az RFC1918 által meghatározott privát címekre, mint például
       a 10.0.0.0/8 hálózat. Ebbe a hálózatba 16 millió IP cím tartozik, mégis a legtöbbször
       olyan vállalatok használják, melyeknek nincs 1000-nél több gépük. Az állomás felderítéssel
       ezek az elszórt gépek megtalálhatók az IP címek tengerében.

       Ha nincs megadva állomás felderítési paraméter, az Nmap minden egyes célpont felé elküld
       egy TCP ACK csomagot a 80-as kapura, valamint elküld egy ICMP visszhang kérést is.
       Kivételt képez, ha egy helyi ethernet hálózaton végez ARP letapogatást. Ha nem
       rendszergazdaként futtatja a programoz, akkor az ACK helyett egy SYN csomag kerül
       elküldésre a connect() rendszerhíváson keresztül. Ezek az alapértékek ugyanazok, mintha a
       -PA -PE paramétereket használta volna. A helyi hálózatokon ezek az állomásfelderítési
       próbák általában elegendőek, azonban egy biztonsági ellenőrzés során javasolt egy sokkal
       átfogóbb felderítést végezni.

       A -P* paraméterek (melyekkel a visszhang típusok adhatók meg) kombinálhatóak. Egy szigorú
       tűzfalon való átjutás esélyét növelheti, ha többféle próbát indít el különböző TCP
       kapukra, különféle jelzőbeállításokkal és ICMP kódokkal. Figyeljen arra, hogy a helyi
       ethernet hálózaton lévő célpontok esetén akkor is végrehajtódik egy ARP felderítés (-PR),
       ha megad más -P* paramétert, mivel ez szinte minden esetben gyorsabb és sokkal
       hatékonyabb.

       Alaphelyzeben az Nmap elvégez egy állomás felderítést és ezután kezdi el az élő
       állomásoikon a kapuk letapogatását. Ez akkor is igaz, ha egy nem alapértelmezett állomás
       felderítési módot határozott meg, mint például az UDP próbák (-PU). Olvassa el a -sP
       paraméter leírását, ha további információkra kiváncsi arról, hogyan hajthat végre csak
       állomás felderítést. Használja a -PN paramétert, ha ki akarja hagyni az állomás
       felderítési lépést és egyből a célpontok kapuletapogatására akar lépni. A következő
       paraméterekkel vezérelheti az állomások felderítését:

       -sL (Lista Letapogatás) .
           A lista letapogatás az állomás felderítés legprimitívebb módja. Egyszerűen kilistázza
           a megadott hálózat(ok)on található állomásokat anélkül, hogy bármilyen adatcsomagot
           küldene. Alaphelyzeben az Nmap még ekkor is elvégez egy fordított DNS lekérdezést
           azért, hogy megkapja az állomások neveit. Gyakran meglepően sok információval
           szolgálhat egy egyszerű állomásnév is. Például az fw.chi egy vállalat Chicagoban lévő
           tűzfalának a neve. A lista végén az Nmap megadja az IP címek számát is. A lista
           letapogatással könnyen ellenőrizhető, hogy a célba vett állomásokhoz a megfeleő IP
           címek állnak-e rendelkezésre. Ha az állomás esetleg ismeretlen tartománynevet ad
           vissza, érdemes további ellenőrzést is elvégezni, nehogy véletlenül más hálózatot
           tapogasson le.

           Mivel az alapötlet az, hogy egyszerűen nyomtassunk egy listát a célpontokról, ezért a
           magasabb szintű funkciók, mint például a kapuletapogatás, az operációs rendszer
           érzékelése vagy a visszhang letapogatás nem kombinálható ezzel a funkcióval. Ha
           szeretné letiltani a visszhang letapogatást mialatt magasabb szintű funkciókat
           használ, olvassa el a -PN paraméter leírását.

       -sP (Visszhang Letapogatás)
           Ezzel a paraméterrel arra utasítja az Nmap programot, hogy kizárólag.  visszhang
           letapogatást (állomás felderítést) hajtson végre, majd nyomtasson egy listát azokról
           az állomásokról, amelyek válaszoltak a letapogatásra. Semmilyen további teszt (mint
           például kapuletapogatás, vagy operációs rendszer felderítése) nem kerül végrehajtásra.
           Ez a lépés némileg tolakodóbb, mint a lista letapogatás és gyakran ugyanolyan céllal
           használják. Ez lehetőséget biztosít a célhálózat finom felderítésére anélkül, hogy
           túlságosan felkeltené a figyelmet. Egy támadó számára sokkal hasznosabb azt tudni,
           hogy hány élő állomás van a célhálózatban, mint a lista letapogatás által visszaadott
           állomásneveknevek és IP címek halmaza.

           A rendszergazdák szintén hasznosnak fogják találni ezt a paramétert. Egyszerűen
           felderíthető vele a hálózatban elérhető állomások száma vagy ellenőrizhető egy
           kiszolgáló elérhetősége. Gyakran nevezik ezt a funkciót visszhang pásztázásnak is és
           sokkal megbízhatóbb, mint az üzenetszórási címre küldött viszhang kérés, mivel sok
           állomás nem válaszol az üzenetszórási címre küldött kérésre.

           Az -sP paraméter alapesetben egy ICMP visszhang kérést küld, valamint egy TCP csomagot
           a 80-as kapura. Ha a parancsot nem rendszergazdaként adjuk ki, csak egy SYN csomag
           kerül elküldésre (a connect() rendszerhívásonkeresztül) a célállomás 80-as kapujára.
           Ha rendszergazdaként a helyi hálózaton próbál állomásokat letapogatni, akkor egy ARP
           kérés (-PR) kerül elküldésres, hacsak nem adja meg a --send-ip paramétert. A nagyobb
           rugalmasság érdekében az -sP paraméter kombinálható bármelyik felderítési próbával
           (-P* paraméterek, kivéve a -PN paramétert). Ha ezeket a próbatípusokat használja,
           akkor az alapértelemzett próbák (ACK csomag és visszhang kérés) kimaradnak. Ha az Nmap
           programot futtató gép és a célállomás között szigorú szabályokkal működő tűzfal
           találhat, akkor ezeknek a fejlett technikáknak az alkalmazása mindenképpen ajánlott.
           Máskülönben kimaradhatnak állomások, ha a tűzfal eldobálja a próbákat, vagy a
           célállomások válaszait.

       -PN (Nincs visszhang) .
           Ezzel a paraméterrel az Nmap állomás felderítési lépése teljesen elhagyható. Normál
           esetben az Nmap ezt a lépést használja az aktív állomások meghatározására a további
           letapogatás előtt. Alapesetben az Nmap az erőteljesebb próbákat (kapuk letapogatása,
           változat érzékelés, operációs rebdszer érzékelése) csak azokon az állomásokon hajtja
           végre, amelyeket aktívnak érzékelt. Ha a -PN paraméterrel letiltja a felderítési
           funkciót, az Nmap valamennyi megadott célpont IP címén végrehajtja a kért letapogatási
           műveleteket. Tehát ha egy B osztályú címtartományt adott meg célpontként (/16), akkor
           mind a 65,536 IP cím letapogatásra kerül. Csakúgy, mint a lista letapogatásnál, a
           megfelelő állomás felderítési lépés kimarad, viszont a célpontok listájának
           kinyomtatása és a kilépés helyett az Nmap folytatja a kért műveletek végrehajtását és
           feltételezi, hogy valamennyi célpont aktív. A helyi ethernet hálózaton lévő gépeken az
           ARP letapogatás ekkor is végrehajtásra kerül (hacsak a --send-ip paramétert meg nem
           adja), mivel a további letapogatásokhoz az Nmap-nek szüksége van a MAC címre. Ennek a
           paraméternek a régi meghatározása a P0 volt, de átnevezésre került, hogy
           megakadályozható legyen a protokoll visszhang PO paraméterével való keveredése.

       -PS [kapulista] (TCP SYN visszhang) .
           Ez a paraméter egy beállított SYN zászlójú üres TCP csomagot küld a célpont felé. Az
           alapértelmezett célkapu a 80-as (ez fordítási időben megváltoztatható az nmap.h)
           fájlban a DEFAULT_TCP_PROBE_PORT_SPEC paraméterrel. Futásidőben is megadható más
           célkapu paraméterként. A szintaxis ugyanaz, mint a -p paraméternél, kivéve hogy a
           kaputípus megadása - mint például a T: - nem engedélyezett. Néhány példa: -PS22 és
           -PS22-25,80,113,1050,35000. Figyeljen arra, hogy a -PS paraméter és a kapulista között
           nem lehet szóköz. Ha több kaput is megadott, a próbák párhuzamosan kerülnek
           végrehajtásra.

           A beállított SYN zászló azt sugallja a célpontnak, hogy Ön kapcsolatot kíván
           kezdeményezni. Normál helyzetben a célkapu zárva lesz és a célpont egy RST (reset)
           csomagot küld vissza. Ha a kapu nyitva van, a célpont végrehajtja a 3 lépéses
           kapcsolatfelépítés második lépését és egy SYN/ACK TCP csomagot küld vissza. Ezután az
           Nmap-et futtató állomás egy RST csomag küldésével lebontja az éppen felépülő
           kapcsolatot ahelyett, hogy egy ACK csomag küldésével teljesen felépítené a
           kapcsolatot. Az RST csomagot nem az Nmap küldi, hanem a programot futtató állomás
           rendszermagja, válaszul a nem várt SYN/ACK csomagra.

           Az Nmap nem foglalkozik azzal, hogy a kapu nyitott vagy zárt. Mind az RST mind a
           SYN/ACK válasz azt jelzi, hogy a célállomás elérhető és válaszol.

           Unix rendszereken kizárólag a kiemelt root felhasználó képes nyers TCP csomagok
           küldésre és fogadására. Normál felhasználók esetén egy kerülő megoldást alkalmazunk a
           connect() rendszerhívás használatakor, minden egyes kapu esetén. Ennek során egy
           kapcsolat felépítését kezdeményező SYN csomagot küldünk a célpont felé. Ha a connect()
           sikeresen vagy az ECONNREFUSED hibával tér vissza, akkor az alsóbb TCP verem vagy
           SYN/ACK vagy RST csomagot fogadott. Ilyenkor a célállomás elérhetőnek lesz jelölve. Ha
           a kapcsolódási kísérlet az időzítés lejártáig függőben marad, a célállomás
           elérhetetlenként lesz jelölve. Ugyanez a kerülőút kerül alkalmazásra az IPv6
           kapcsolatok esetén is, mivel jelenleg az Nmap nem rendelkezik nyers IPv6 csomagok
           összeállításának képességével.

       -PA [kapulista] (TCP ACK Visszhang) .
           A TCP ACK visszhang próba meglehetősen hasonlít az előzőekben tárgyalt SYN visszhang
           próbához. A különbség annyi, hogy a SYN zászló helyett az ACK zászló a beállított
           állapotú. Az ACK csomag jelzi, hogy a csomagot küldő fél készen áll az adatok
           fogadására a felépített kapcsolaton keresztül. Azonban jelen esetben nincs ilyen
           létező kapcsolat. A célállomások ilyenkor szinte minden esetben egy RST csomagot
           küldenek, felfedvén ezzel a jelenlétüket.

           A -PA paraméter a SYN próbához hasonlóan ugyanazt az alapértelmezett kaput használja
           és ugyanolyan formátumban adható át neki más célkapuk listája is. Ha nem kiemelt
           felhasználó próbálja használni ezt a funkciót, vagy a célpont IPv6 formátumú, akkor az
           előzőekben már tárgyalt kerülőút kerül alkalmazásra. Azonban jelen esetben ez nem
           tökéletes, mivel a connect() valójában SYN csomagot küld, nem ACK csomagot.

           Azért található meg mind a SYN, mind az ACK próba, hogy a lehető legjobban megnöveljük
           az esélyét a tűzfalak megkerülésének. A legtöbb rendszergazda úgy állítja be az
           útválasztóit és más egyszerű tűzfalait, hogy a nyilvános szolgáltatások felé tartó
           forgalom (pl. céges web- vagy levelező kiszolgáló) kivételével minden bejövő SYN
           csomagot dobjon el. Ez megakadályozza a bejövő forgalmat a céges hálózatba, viszont a
           felhasználók részére zavartalan kimenő forgalmat biztosít az Internet felé. Ez a
           nem-állapottartó megközelítés kevesebb erőforrást igényel a tűzfalakon/útválasztókon
           és széles körben támogatott. A Linux Netfilter/iptables tűzfalprogramja a --syn
           paraméteren keresztül valósítja meg ezt a nem-állapottartó működést. Az ilyen állapot
           nélküli tűzfalszabályok a SYN visszhang próbákat (-PS) nagy valószínűséggel
           elutasítják, ha azok zárt kaput céloznak. Ilyenkor az ACK próba sikeresen vágja át
           magát ezeken a szabályokon.

           Más általánosan használt tűzfalak állapottartó szabályok használatával utasítják el a
           nem várt csomagokat. Kezdetben ez a jellemző csak a felső kategóriás tűzfalakban volt
           megtalálható, de az utóbbi években egyre inkább elterjed az alsóbb kategóriákban is. A
           Linux Netfilter/iptables rendszere a --state paraméteren keresztül valósítja ezt meg,
           melyben a csomagokat a kapcsolat állapota alapján kategorizálja. Az ilyen rendszerek
           ellen a SYN próbák hatásosabbak, mivel a nem várt ACK csomagokat hamisnak tekintik és
           eldobják. Ezt a zavart úgy lehet elhárítani, ha mind a SYN, mind ACK próbát
           végrehajtjuk a -PS és -PA paraméterek megadásával.

       -PU [kapulista] (UDP Visszhang) .
           Egy újabb állomás felderítési módszer az UDP visszhang próba, mely során egy üres
           (hacsak nem adja meg a --data-length paramétert) UDP csomagot küldünk a megadott kapu
           felé. A kapulista formátuma megegyezik az előző pontokban tárgyalt -PS és -PA
           paraméterekével. Ha nem adunk meg kaput, akkor alapértelmezettként a 31338-as kapu
           kerül használatra. Ez fordítási időben megváltoztatható az nmap.h állomány
           DEFAULT_UDP_PROBE_PORT_SPEC paraméterén keresztül. Ennél a letapogatásnál nem
           kifejezetten jó, ha egy nyitott kapuval próbálkozunk, ezért választunk egy magas
           számú, nagy valószínűséggel nem használt kaput.

           Ha a célponton egy zárt kaput tapogatunk le az UDP próbával, a célállomásból
           kicsalhatunk egy kapu nem elérhető (port unreachable) ICMP válaszcsomagot. Ez jelzi az
           Nmap-nek, hogy a célpont él és elérhető. Bármilyen más ICMP hibaüzenet (pl.
           állomás/hálózat nem elérhető, TTL élettartam lejárt) azt jelzi, hogy a célállomás nem
           érhető el. A válasz hiányát szintén így értelmezi a program. Ha nyitott kaput érünk
           el, a legtöbb szolgáltatás figyelmen kívül hagyja az üres csomagot és nem küld vissza
           semmilyen választ. Ezért használjuk alapértelmezésként a 31338-as kaput, melyet nagy
           valószínűséggel nem használ semmi. Néhány szolgáltatás, mint például a chargen
           válaszol az üres csomagokra is, mely így szintén azt jelzi, hogy a célpont elérhető.

           A legfőbb előnye ennek a letapogatásnak, hogy megkerüli azokat a szűrőket és
           útválasztókat, melyek kizárólag a TCP forgalmat figyelik. Például a program
           készítőjének volt egy Linksys BEFW11S4 vezeték nélküli útválasztója, mely a külső
           csatolóján az összes TCP kaput szűrte. Azonban az UDP próbák ellen védtelen volt.

       -PE; -PP; -PM (ICMP Visszhang Típusok) .
           Az előzőekben tárgyalt szokatlan TCP és UDP állomás felderítési típusok mellett az
           Nmap képes a széles körben elterjedt ping program által használt csomagok küldésére
           is. Az Nmap egy 8-as típusú (visszhang kérés) ICMP csomagot küld a cél IP címre és egy
           0-ás típusú (visszhang válasz) csomagot vár vissza az elérhető állomásoktól. A
           hálózati felderítők bánatára a legtöbb állomás és tűzfal blokkolja ezeket a csomagokat
           ahelyett, hogy az RFC 1122[3] leírás szerint válaszolna rájuk. Emiatt a kizárólag ICMP
           alapú letapogatások ritkán adnak megbízható eredményt ismeretlen célpontok
           felderítésekor. Azonban belső hálózatokat felügyelő rendszergazdák számára praktikus
           és hasznos eszköz lehet. Használja a -PE paramétert a visszhang kérés engedélyezésére.

           Noha a visszhang kérés a szabványos ICMP kérés, az Nmap ennél tovább megy. Az ICMP
           szabvány (RFC 792[4]) emellett meghatároz még időbélyeg kérést (13-as kód), információ
           kérést (15-ös kód) és címmaszk kérést (17-es kód) is. Noha látszólag ezek a kérések
           arra szolgálnak, hogy információkat szerezzünk (például címmaszk vagy időbélyeg), de
           emellett könnyen használhatóak állomások felderítésére is. Amelyik rendszer válaszol
           az élő és elérhető. Az Nmap jelenleg nem támogatja az információ kérés csomagot, mivel
           ezt nem támogatják széles körben. Az RFC 1122 ragaszkodik ahhoz, hogy “az állomásoknak
           nem kellene támogatniuk ezeket az üzeneteket”. Az időbélyeg és a címmaszk kérések a
           -PP és a -PM paramétereken keresztül küldhetőek el. Az időbélyeg válasz (14-es ICMP
           kód) vagy a címmaszk válasz (18-as kód) elárulja, hogy az állomás elérhető. Ezek a
           kérések különösen akkor válnak értékessé, ha a rendszergazda letiltotta a visszhang
           kéréseket, miközben elfelejtett, hogy más ICMP kérések is használhatóak erre a célra.

       -PO [protokollista] (IP Protokoll Visszhang) .
           Egy másik állomás federítési módszer az IPProto visszhang, amely az IP fejléc
           protokoll mezőjében megadott típusú IP csomagokat küld el. A protokoll lista
           ugyanolyan formátumú, mint az előzőekben tárgyal TCP és UDP felderítési paramétereknél
           használ kapulista. Ha nincs megadva protokoll, akkor alapértelmezettként ICMP (1-es
           protokoll), IGMP (2-es protokoll és IP-in-IP (4-es protokoll) csomagok lesznek
           elküldve. Az alapértelmezett protokollok fordítási időben adhatók meg az nmap.h
           állomány DEFAULT_PROTO_PROBE_PORT_SPEC változójában. Figyeljen arra, hogy az ICMP,
           IGMP, TCP (6-os protokoll és UDP (17-es protokoll) protokollok esetén a csomagok
           további fejlécekkel kerülnek elküldésre, míg más protokolloknál az IP fejléc mögött
           más adat nem kerül elküldésre (kivéve, ha a --data-length paramétert is megadta).

           Ez a felderítési metódus kétféle választ vár. Vagy az elküldött protokollnak megfelelő
           válasz érkezik, vagy egy 'Protocol Unreachable' ICMP üzenet, mely szerint az állomás
           nem támogatja az adott protokollt (mellyel el is árulta a létezését).

       -PR (ARP Visszhang) .
           Az Nmap egyik leggyakoribb használata a helyi ethernet hálózat letapogatása. A legtöbb
           helyi hálózaton, különösen melyek az áldott RFC1918 alapú privát címtartományt
           használják, az IP címek legnagyobb része általában nincs használatban. Amikor az Nmap
           nyers IP csomagot próbál küldeni (például egy ICMP visszhang kérést), az operációs
           rendszernek meg kell határoznia a célpont IP címe alapján a hardvercímet (ARP) azért,
           hogy az ethernet keretet megfelelően tudja címezni. Ez gyakran lassú és problémás,
           mivel az operációs rendszereket nem úgy tervezik, hogy rövid ídő alatt több millió ARP
           kérést küldjenek el elérhetetlen állomások felé.

           Az ARP letapogatásnál az ARP kéréseket az Nmap program kifinomult algoritmusára
           bízzuk. Ha itt válasz érkezik, akkor már nem szükséges az IP alapú visszhang
           kérésekkel foglalkozni, mivel a célpont elérhető. Ezért az ARP letapogatás sokkal
           gyorsabb és megbízhatóbb, mint az IP alapú letapogatások. Ezért ezt a letapogatást az
           Nmap alaphelyzetben elvégzi, ha úgy érzékeli, hogy a célpont a helyi ethernet
           hálózaton található. A helyi hálózaton az Nmap még akkor is az ARP letapogatást fogja
           végrehajtani, ha más visszhang alapú letapogatást adtunk meg (mint például a -PE vagy
           a -PS). Ha egyáltalán nem kívánja használni az ARP letapogatást, adja meg a --send-ip
           paramétert.

       --traceroute (Útvonal nyomkövetése az állomáshoz) .
           Az útvonal nyomkövetése a letapogatás után történik meg, a letapogatás eredményének
           figyelembe vételével. A nyomkövetéshez a célponton elérhető kapuk és protokollok közül
           azok lesznek felhasználva, melyekkel a célpont nagy valószínűséggel elérhető. A
           nyomkövetés a kapcsolódási letapogatás (connect (-sT)) és az üresjárati letapogatás
           (idle (-sI)) kivételével minden letapogatási típussal működőképes. Minden nyomkövetés
           az Nmap dinamikus időzítési modelljét használja és párhuzamosan kérül végrehajtásra.

           A nyomkövetéskor a csomagokat alacsony élettartam (time-to-live (TTL)) értékkel
           küldjük el, hogy az útvonalon lévő közbenső állomásokból az Időzítés letelt (Time
           Exceeded) ICMP hibaüzenetet tudjunk kicsalni. Alapesetben a nyomkövetésnél TTL=1
           értékkel kezdünk és addig növeljük a TTL értékét, amíg el nem érjük a célállomást. Az
           Nmap nyomkövetése magas TTL értékkel indít és egészen nuuláig csökken. A visszafelé
           történő kereséssel és egy ügyes gyorstároló algoritmussal az Nmap felgyorsítja a több
           állomáson keresztül végzett nyomkövetést. Átlagban az Nmap 5-10 csomaggal kevesebbet
           küld el állomásonként, de ez nagyban függ a hálózat állapotától. Ha csak egy alhálózat
           letapogatása történik (pl. 192.168.0.0/24), az Nmap a legtöbb állomáshoz valószínűleg
           csak egy csomagot küld.

       --reason (Állomás- és kapuállapot oka) .
           Megjeleníti, hogy az egyes állomások és kapuk miért lettek a megadott állapotúnak
           jelölve. Ez a paraméter megjeleníti annak a csomagnak a típusát, amely az állomás vagy
           kapu állapotát meghatározta. Például egy RST csomag egy zárt kapuról vagy egy
           visszhang válasz egy működő állomásról. Az Nmap által szolgáltatott információk a
           letapogatás vagy a visszhang típusától függenek. A SYN letapogatás és a SYN visszhang
           (-sS és -PT) eredményei például nagyon részletesek, míg a TCP kapcsolódási letapogatás
           és visszhang (-sT) eredményei korlátozottak a connect rendszerhívás megvalósítása
           miatt. Ezt a jellemzőt a hibakeresési paraméter (-d) automatikusan engedélyezi. Az
           eredmények egy XML fájlban tárolódnak akkor is, ha ezt a paramétert nem adja meg.

       -n (Nincs DNS feloldás) .
           Utasítja az Nmap programot, hogy soha ne végezzen fordított DNS feloldást az aktívnak
           talált IP címeken. Mivel a DNS még az Nmap beépített párhuzamos DNS feloldójával is
           lassú lehet, ennek a paraméternek a megadása felgyorsíthatja a letapogatást.

       -R (DNS feloldás minden célpontra) .
           Utasítja az Nmap programot, hogy mindig végezzen fordított DNS feloldást a célpontok
           IP címeire. Normál helyzetben csak az elérhető (online) állomásokon történik fordított
           DNS feloldás.

       --system-dns (Használja a rendszer DNS feloldóját) .
           Alaphelyzetben az Nmap a névfeloldást maga végzi úgy, hogy a rendszeren beállított
           névkiszolgáló felé közvetlenül küldi el a kéréseket és vár a válaszra. A teljesítmény
           javítása érdekében több kérés kerül elküldésre párhuzamosan (gyakran többszáz). A
           rendszer DNS feloldójának használatához adja meg ezt a paramétert (egyszerre egy IP a
           getnameinfo() rendszerhíváson keresztül). Ez sokkal lassabb és ritkán hasznos, kivéve
           ha valamilyen hibát talál az Nmap párhuzamos feloldójában (kérjük jelezze, ha így
           van). Az IPv6 letapogatásokhoz mindig a rendszer feloldóját használja a program.

       --dns-servers <server1[,server2],...>  (A fordított DNS feloldáshoz használt kiszolgálók)
       .
           Alaphelyzetben az Nmap a DNS kiszolgálók adatait a resolv.conf fájlból (UNIX) vagy a
           regisztrációs adatbázisból (Windows) próbálja meg kinyerni. Ezzel a paraméterrel Ön
           más kiszolgálókat is megadhat. A program nem veszi figyelembe ezt a paramétert, ha a
           --system-dns paramétert használja, vagy IPv6 letapogatást hajt végre. Több DNS
           kiszolgáló használat gyakran felgyorsítja a feloldást, különösen ha a célpont IP
           tartományának meghatalmazott kiszolgálóját használja. Ezzel a paraméterrel fokozható a
           rejtőzködés is, mivel a kérések tküldhetők több rekurzív DNS kiszolgálón is.

           Szintén hasznos lehet ez a paraméter a magánhálózatok letapogatásakor. Néha csak
           néhány névkiszolgáló ad vissza megfelelő fordított DNS információkat és nem mindig
           tudhatja, hogy ezek hol vannak. Letapogathatja a hálózatot az 53-as kapura keresve
           (esetleg változat érzékeléssel együtt), ezután kipróbálhatja a lista alapú
           letapogatást (-sL) egyesével megadva a névkiszolgálókat a --dns-servers paraméterben
           addig, amíg meg nem találja a megfelelőt.

KAPULETAPOGATáSI ALAPOK

       Bár az Nmap funkciói folyamatosan bővültek az évek folyamán, kezdetben még csak egy
       hatékony kapuletapogató volt és ez is maradt a fő funkciója. Az egyszerű nmap célpont
       parancs kiadásával több, mint 1660 TCP kaput tapogathatunk le a célpont gépen. Míg a
       legtöbb kapuletapogató hagyományosan csak nyitott vagy zárt csoportba sorolja a kapukat,
       az Nmap sokkal finomabban dolgozik. A kapukat hat csoportba sorolja: nyitott, zárt, szűrt,
       szűretlen, nyitott|szűrt, vagy zárt|szűrt.

       Ezek nem a kapu valódi állapotát jelzik, hanem azt, hogy az Nmap hogyan látja őket.
       Például a célponttal egyező hálózatból induló Nmap letapogatás mutathatja a 135/tcp kaput
       nyitottnak, míg ugyanabban az időben, ugyanolyan paraméterekkel az Internet felől a
       letapogatás mutathatja a kaput szűrt állapotúnak.

       Az Nmap által felimert hat kapuállapot

       nyitott
           Egy alkalmazás ezen a kapun aktívan fogadja a TCP kapcsolatokat vagy az UDP
           csomagokat. A kapuletapogatás elsődleges célja ezeknek a felderítése.
           Biztonság-tudatos emberek tudják, hogy minden nyitott kapu sugárút egy támadáshoz. A
           támadók és a tesztelők szeretnék kihasználni ezeket a nyitott kapukat, míg a
           rendszergazdák megpróbálják lezárni, vagy tűzfallal védeni őket anélkül, hogy a
           jogosult felhasználókat akadályoznák a használatban. A nyitott kapuk nem csak
           biztonsági szempontból lehetnek érdekesek, mivel valamilyen hálózaton keresztül
           elérhető szolgáltatást mutatnak.

       zárt
           Egy zárt kapu elérhető (fogadja az Nmap próbacsomagjait és válaszol rájuk), de nem fut
           rajta semmilyen alkalmazás. Segítséget nyújtanak annak meghatározásában, hogy az IP
           címhez tartozó állomás működik (állomás felderítés, vagy visszhang letapogatás),
           valamint felhasználhatók az operációs rendszer meghatározására is. Mivel a zárt kapuk
           elérhetők, érdemes lehet őket később ismét letapogatni, hátha menet közben nyitottá
           válnak. A rendszergazdáknak érdemes figyelni arra, hogy az ilyen kapukat tűzfallal
           blokkolják. Ezután ezek a kapuk szűrt állapotot fognak mutatni, ahogy azt a következő
           rész is mutatja.

       szűrt
           Az Nmap nem tudja meghatározni, hogy a kapu nyitott-e, mert egy csomagszűrő
           megakadályozza, hogy a próbák eljussanak a kapuig. A szűrés történhet külön tűzfallal,
           útválasztó szabályokkal vagy az állomásra telepített tűzfal programmal. Ezek a kapuk
           zavarják a támadókat, mivel nagyon kevés információt közölnek. Néhány esetben
           visszaküldhetnek ICMP hibaüzeneteket (pl. ICMP 3-as típus 13-as kód: a célpont nem
           érhető el, a kommunikáció tiltott), de a legáltalánosabb, hogy a szűrők egyszerűen
           eldobálják a próbacsomagokat. Ez arra készteti az Nmap programot, hogy néhányszor újra
           megpróbálja a kapcsolódást, hogy kiszűrhetőek legyenek a hálózati hiba miatti
           csomagvesztések. Ez viszont drámai módon lelassítja a letapogatást.

       szűretlen
           A szűretlen állapot azt jelenti, hogy a kapu elérhető, de az Nmap nem tudja
           meghatározni, hogy zárt vagy nyitott. Csak a tűzfal szabályok feltérképezésére
           használt ACK letapogatás sorolja a kapukat ebbe a csoportba. A szűretlen kapuk
           ismételt letapogatása más módszerekkel (pl. Window, SYN vagy FIN letapogatás) segíthet
           a kapu állapotának pontosabb meghatározásában.

       nyitott|szűrt
           Az Nmap akkor sorolja a kapukat ebbe a csoportba, ha nem tudja meghatározni, hogy
           nyitott vagy szűrt. Ez olyan letapogatási típusoknál fordul elő, amelynél a nyitott
           kapu nem ad választ. A válasz hiánya jelentheti azt is, hogy egy csomagszűrő eldobta a
           próbacsomagot vagy a visszaadott választ. Így az Nmap nem tudja bioztosan
           meghatározni, hogy a kapu nyitott vagy szűrt. Az UDP, az IP protokoll, a FIN, a Null
           és az Xmas letapogatás minősíti így a kapukat.

       zárt|szűrt
           Ezt az állapotot akkor adja vissza az Nmap, amikor nem tudja meghatározni, hogy a kapu
           zárt vagy szűrt állapotú. Csak az IP ID üresjárati letapogatásnál használt.

KAPULETAPOGATáSI TECHNIKáK

       Mint kezdő autószerelő, több órás küzdelmet folytattam azért, hogy a munkához szükséges
       legelemibb szerszámok (kalapács, ragasztószalag, csavarkulcs stb.) kéznél legyenek. Miután
       szánalmas kudarcot vallottam, elvontattam a tragacsomat egy igazi szerelőhöz. Ő szintén
       sokáig kotorászott egy óriási szerszámos ládában de végül előhúzta a megfelelő ketyerét,
       amivel aztán könnyedén elvégezte a munkát. A kapuletapogatás művészete is hasonló. A
       szakértők ismerik a letapogatási technikák százait és minden feladathoz a megfelelőt (vagy
       több kombinációját) használják. Másfelől viszont a gyakorlatlan felhasználók és a
       szkriptkölykök minden feladathoz az alap SYN letapogatást használják. Mivel az Nmap
       ingyenesen elérhető, így a mesteri letapogatás egyetlen határa a tudás. Így természetesen
       legyőzi az autóipart, ahol már annak a meghatározásához is elég sok szaktudás kell, hogy
       miféle szerszámra lesz szükség. Ráadásul ezt még meg is kell venni egy rakás pénzért.

       A legtöbb letapogatási technikát kizárólag kiemelt felhasználók érik el. Ez azért van,
       mert ezek a technikák nyers csomagok küldésével dolgoznak, melyhez rendszergazdai
       hozzáférés szükséges. Windows rendszereken is ajánlatos rendszergazda szintű
       felhasználóként használni a programot még akkor is, ha a WinPcap programkönyvtár elérhető
       az operációs rendszerhez. A rendszergazda szintű használat az Nmap 1997-es megjelenésekor
       egy komoly korlátozás volt, mivel akkoriban a legtöbb felhasználónak csak korlátozott
       parancshéj hozzáférése volt. Ma már más a helyzet. A számítógépek olcsóbbak, sokkal több
       ember kapcsolódik folyamatosan az Internetre és az asztali Unix rendszerek (mint például a
       Linux és a Mac OS X) is jobban elterjedtek. Ma már elérhető az Nmap Windows környezetben
       is, így még több gépen használható. Mindezeknek köszönhetően egyre kevesebb helyen kell az
       Nmap programot korlátozott parancshéj alatt futtani. Ez jó dolog, mivel a kiemelt
       felhasználóknak nyújtott szolgáltatások teszik a programot erőteljessé és rugalmassá.

       Bár az Nmap a lehető legpontosabb eredményre törekszik, nem szabad megfeledkezni arról,
       hogy minden eredménye a célállomás (vagy egy előtte lévő tűzfal) által visszaküldött
       csomagokon alapul. Ezek lehetnek megbízhatatlan állomások, melyek szándékosan megtévesztő
       válaszokat küldenek. Meglehetősen elterjedtek az olyan állomások, melyek az Nmap próbáira
       nem úgy válaszolnak, ahogyan azt az RFC szabványok meghatározzák. A FIN, NULL és Xmas
       letapogatások különösen érzékenyek az ilyen problémákra. Ezek a problémák erősen kötődnek
       egyes letapogatási típusokhoz, így a megfelelő letapogatások leírásainál részletesen is
       foglalkozunk velük.

       Ebben a szakaszban található az Nmap által támogatott tucatnyi letapogatási technika
       leírása. Egyszerre csak egyféle technika használható. Kivételt képez az UDP letapogatás
       (-sU), mely bármelyik TCP letapogatással kombinálható. A letapogatások típusának megadása
       a következő formátumban lehetséges: -sC, ahol a C a letapogatás nevének egy kiemelt
       betűje, általában az első. Az egyetlen kivétel a sokak által utált FTP ugráló letapogatás
       (-b). Alapértelmezetten az Nmap egy SYN letapogatást hajt végre. Kivétel, ha a
       felhasználónak nincs megfelelő jogosultsága nyers csomagok küldésére, vagy a célpont címe
       IPv6 formátumú. Ilyenkor a hagyományos connect() letapogatás történik. Az ebben a
       szakaszban felsorolt letapogatásokat csak kiemelt felhasználók hajthatják végre. Normál
       felhasználók csak a connect() és az FTP ugráló letapogatásra jogosultak.

       -sS (TCP SYN letapogatás) .
           A SYN letapogatás az alapértelmezett és a legelterjedtebb letapogatás, nem véletlenül.
           Gyorsan végrehajtható, gyors hálózatokon másodpercenként több ezer kapu lepróbálható
           anélkül, hogy tolakodó tűzfalak zavarnák a folyamatot. A SYN letapogatás eléggé
           diszkrét és rejtett, mivel sosem fejeződik be a TCP kapcsolat felépítése. Bármelyik
           megfelelő TCP veremmel működik, ellentétben a FIN/NULL/Xmas, a Maimon vagy az
           üresjárati letapogatással, melyek erősen függnek az egyes operációs rendszerek egyedi
           veremkialakításától. Szintén előnyös, hogy tisztán megkülönböztethetők a nyitott, zárt
           és szűrt kapuállapotok.

           Ezt a technikát gyakran nevezik félig nyitott letapogatásnak is, mivel sosem jön létre
           egy teljes TCP kapcsolat. Egy SYN csomag elküldésével szimuláljuk egy kapcsolat
           felépítését és várunk a válaszra. A SYN/ACK válasz jelzi, hogy a kapu fogadja a
           kapcsolódást (nyitott), az RST (reset) pedig azt, hogy nem. Ha néhány ismétlés után
           sem érkezik válasz, a kapu szűrt állapotúként lesz jelölve. Szintén ezt a jelölést
           kapja, ha egy ICMP nem elérhető hibaüzenet (kód 3, típus 1, 2, 3, 9, 10 vagy 13)
           érkezik.

       -sT (TCP connect letapogatás) .
           Ha a SYN letapogatás nem érhető el, akkor a TCP connect() letapogatás válik
           alapértelmezetté. Ez akkor történik meg, ha a felhasználónak nincs jogosultsága nyers
           adatcsomagokkal dolgozni, vagy ha a célpont IPv6 címet használ. A nyers csomagok
           használata helyett az Nmap átadja a célpont címét és a célkapu számát az operációs
           rendszernek, hogy az építse fel a kapcsolatot a connect() rendszerhívás segítségével.
           Ugyanezt a magas szintű rendszerhívást használják a böngészők, a P2P kliensek és más
           hálózati alkalmazások is a kapcsolatok felépítéséhez. Ez része a Berkeley Sockets API
           néven ismert programozási felületnek. Az Nmap ilyenkor a nyers válaszcsomagok
           beolvasása helyett ezt a felületet használja az egyes kapcsolatok állapotának
           lekérdezésére.

           Ha a SYN letapogatás elérhető, általában jobb azt választani. Az Nmap sokkal jobban
           kézben tudja tartani a nyers csomagokat, mint a magasabb szintű connect()
           rendszerhívást. A SYN letapogatás félig nyitott kapcsolataival ellentétben a
           rendszerhívás teljesen felépíti a kapcsolatot a célponttal. Ez nem csak tovább tart,
           de több adatcsomagra is van szükség ugyanannyi információ megszerzéséhez. Ráadásula
           célpont naplózhatja is a kapcsolódást. Egy rendes behatolás érzékelő még jelezhet is,
           bár a legtöbb gépen nincs ilyen riasztórendszer. Az átlagos Unix rendszereken a
           legtöbb szolgáltatás bejegyzést készit a rendszernaplóba a kapcsolatról, amit
           ráadásként még kiegészíthet egy hibaüzenettel is, ha a kapcsolatot adatküldés nélkül
           azonnal megszakítjuk. Néhány szánalmas szolgáltatás ilyenkor összeomlik, bár ez nem
           túl jellemző. Ha egy rendszergazda rengeteg, azonos helyről érkező kapcsolódást lát a
           rendszernaplóban, azonnal tudni fogja, hogy connect() letapogatás áldozata lett.

       -sU (UDP letapogatások) .
           Bár a legismertebb Internetes szolgáltatások a TCP protokollt használják, azért az
           UDP[5] alapú szolgáltatások is széles körben elterjedtek. A három legismertebb a DNS,
           az SNMP és a DHCP (a használt kapuk: 53, 161/162 és 67/68). Mivel az UDP letapogatás
           általában lassabb és sokkal bonyolultabb, mint a TCP, néhány biztonsági felülvizsgáló
           nem is figyel ezekre a kapukra. Ez nagy hiba, mivel eléggé elterjedtek a kihasználható
           UDP alapú szolgáltatások és a támadók bizonyosan nem hagyják figyelmen kívül ezeket.
           Szerencsére az Nmap segít leltárba foglalni az UDP kapukat is.

           Az UDP letapogatás az -sU paraméterrel indítható. Kombinálható valamilyen TCP
           letapogatással, mint például a SYN letapogatás (-sS), így egyidőben mindkét protokoll
           ellenőrizhető.

           Az UDP letapogatás úgy működik, hogy egy üres (adat nélküli) UDP fejlécet küldünk
           minden egyes célkapura. Ha ICMP "Kapu nem elérhető" hiba (3-as típus, 3-as kód)
           érkezik vissza, a kapu zárt. Más típusú ICMP "nem elérhető" hibák esetén (1, 2, 9, 10
           vagy 13) a kapu szűrt. Alkalmanként egy szolgáltatás valamilyen UDP csomagot küldhet
           vissza, ezzel jelezve, hogy a kapu nyitott. Ha néhány megismételt próba után sem
           érkezik válasz, a kapu jelölése nyitott|szűrt. Ez azt jelenti, hogy a kapu lehet
           nyitott, vagy egy csomagszűrő blokkolja az átvitelt. A szolgáltatások
           verzióletapogatása (-sV) segíthet elkülöníteni a ténylegesen nyitott kapukat a szűrt
           kapuktól.

           Az UDP letapogatás legnagyobb kihívása a gyors végrehajtás. A nyitott és a szűrt kapuk
           ritkán küldenek vissza valamilyen választ, arra kényszerítve az Nmap programot, hogy
           az időzítés lejártáig várakozzon, majd megismételje a próbát azt feltételezve, hogy a
           próba vagy a válasz elveszett. A zárt kapuk gyakran még nagyobb problémát jelentenek.
           Ezek általában egy ICMP "Kapu nem elérhető" hibaüzenetet küldenek vissza. De az RST
           csomagokkal ellentétben, melyeket a zárt TCP kapuk küldenek vissza válaszként a SYN
           vagy a connect() letapogatásra, a legtöbb állomás alapból korlátozza az elküldhető
           ICMP "Kapu nem elérhető" oüzenetek mennyiségét. A Linux és a Solaris operációs
           rendszerek különösen szigorúak ebből a szempontból. Például a Linux 2.4.20-as
           rendszermagja a "Célállomás nem elérhető" üzenetekből csak másodpercenként egyet enged
           elküldeni (a net/ipv4/icmp.c fájlban).

           Az Nmap észleli ezt a korlátozást és képes eléggé lelassítani a próbákat, hogy
           megelőzze a hálózat elárasztását olyan haszontalan csomagokkal, melyeket a célállomás
           úgyis eldobna. Sajnos a Linux stílusú, egy csomag/másodperc korlátozás miatt a teljes
           65536 UDP port letapogatása több,mint 18 óráig tart. Néhány ötlettel felgyorsítható az
           UDP letapogatás: több állomás letapogatása párhuzamosan, a legáltalánosabb kapuk
           letapogatása először, letapogatás tűzfalon belülről és a lassú állomások átugrása a
           --host-timeout paraméter megadásával.

       -sN; -sF; -sX (TCP NULL, FIN és Xmas letapogatás) .
           Az Nmap ennek a három letapogatásnak a segítségével (a --scanflags paraméter
           segítségével még több lehet, erről bővebben a következő szakaszban) kiaknázza azt a
           hajszálnyi rést, mely a TCP RFC[6] leírásban található és így tesz különbséget a
           nyitott és a zárt kapuk között. A 65-dik oldalon ez áll: “ha a célkapu ZÁRT .... egy
           RST bitet nem tartalmazó bejövő csomagra válaszként egy RST csomagot kell küldeni.”  A
           következő oldalon azt tárgyalja, hogy egy nyitott kapura SYN, RST vagy ACK bit nélküli
           csomag “valószínűtlen, hogy érkezne, de ha mégis ez történne, a csomagot el kell
           dobni.”

           Ha olyan rendszereket tapogatunk le, amelyek megfelelnek ennek az RFC leírásnak, akkor
           bármilyen olyan próbacsomag, amely nem tartalmazza a SYN, ACK vagy RST bitet egy RST
           választ fog kiváltani, ha a célkapu zárt és nem vált ki választ, ha a célkapu nyitott.
           Amíg ez a három bit nem szerepel, a másik három bit (FIN, PSH, URG) tetszőleges
           kombinációja használható. Az Nmap ezt három letapogatási típussal használja ki:

           NULL letapogatás (-sN)
               Nem állít be egyetlen bitet sem (a TCP zászlók értéke 0)

           FIN letapogatás (-sF)
               Csak a TCP FIN bitet állítja be.

           Xmas letapogatás (-sX)
               Beállítja a FIN, PSH és URG zászlókat, így a csomag olyan lesz, mint a
               karácsonyfa.

           Mindhárom letapogatás ugyanúgy viselkedik, az egyetlen különbség a próbacsomagban
           beállított zászlók között van. Ha válaszként RST csomag érkezik, a kapu besorolása
           zárt lesz, míg ha nem érkezik válasz, a besorolás nyitott|szűrt. Ha válaszként ICMP
           "nem elérhető" (kód 3, típus 1, 2, 3, 9, 10 vagy 13) hiba érkezik, a kapu jelölése
           szűrt lesz.

           Ezeknek a letapogatásoknak a legnagyobb előnye, hogy könnyen átcsúsznak egyes
           nem-állapottartó tűzfalakon és csomagszűrő útválasztókon. Másik előnyük, hogy némileg
           rejtettebbek, mint a hagyományok SYN letapogatás. Azért sokat ne várjunk - a legtöbb
           modern behatolásérzékelő (IDS) képes észlelni ezt a fajta letapogatást. Nagy hátrány,
           hogy nem minden rendszer követi szigorúan az RFC 793 előírásait. Számos rendszer RST
           csomagot küld vissza ezekre a letapogatásokra a kapu állapotától függetlenül. Emiatt
           az összes kapu zárt jelölést kap. A jelentősebb operációs rendszerek, melyek így
           tesznek: a Microsoft Windows, több CISCO eszköz, a BSDI és az IBM OS/400. Ennek
           ellenére a legtöbb Unix alapú operációs rendszer ellen használhatók ezek a
           letapogatások. Másik hátránya ezeknek a letapogatásoknak, hogy nemképesek különbséget
           tenni a nyitott és a szűrt kapuk között, így ezek a kapuk a nyitott|szűrtjelölést
           kapják.

       -sA (TCP ACK letapogatás) .
           Ez a letapogatás teljesen eltér az előzőekben tárgyaltaktól, mivel sosem határozza meg
           a nyitott (vagy a nyitott|szűrt) kapukat. Arra használható, hogy kikémleljük egy
           tűzfal szabályrendszerét, meghatározva hogy állapottartó vagy sem és hogy mely kapukat
           szűri.

           Az ACK letapogatás során olyan csomagokat küldünk a célpont felé, melynek csak az ACK
           zászlóját állítjuk be (kivéve, ha a --scanflags paramétert is használjuk). Szűrés
           nélküli rendszereknél mind a nyitott, mind a zárt kapuk RST csomagot küldenek vissza
           erre a próbára. Az Nmap ezeket a kapukat szűretlen jelzéssel látja el, így jelölve,
           hogy az ACK csomag eléri a kaput, de annak nyitott vagy zárt állapota nincs
           meghatározva. Azok a kapuk, melyek nem válaszolnak, vagy bizonyos ICMP hibaüzenetet
           (kód 3, típus 1, 2, 3, 9, 10 vagy 13) küldenek vissza, szűrt jelölést kapnak.

       -sW (TCP Window letapogatás) .
           A Window letapogatás megegyezik az ACK letapogatással. Az egyetlen különbség, hogy
           kihasználja egyes rendszerek TCP megvalósításának jellegzetességét, így téve
           különbséget a nyitott és a zárt kapuk között, ahelyett hogy minden visszakapott RST
           csomag esetén a kaput szűretlennek jelölne. Ezt úgy éri el, hogy megvizsgálja a
           visszaküldött RST csomag Window szakaszát. Néhány rendszernél a nyitott kapu esetén a
           Window értéke pozitív, míg zárt kapunál nulla. Így pozitív Window érték esetén a kapu
           nyitott, míg nulla Window érték esetén a kapu zárt jelölést kap.

           Ez a letapogatás az interneten található rendszerek egy kis részének jellegzetességén
           alapul, így nem tekinthető teljesen megbízhatónak. Azoknál a rendszereknél, melyek nem
           így működnek az összes kapu zárt állapotot fog jelezni. Természetesen lehetséges, hogy
           a célpontnak nincs egyetlen nyitott kapuja sem. Ha a legtöbb letapogatott kapu zárt,
           de néhány elterjedt kapu (például a 22, 25, 53) szűrt állapotú, a rendszer legalábbis
           gyanús. Alkalmanként a rendszerek teljesen ellentétesen viselkednek. Ha a letapogatás
           1000 nyitott és 3 zárt vagy szűrt kaput jelez, akkor valószínűleg pont az a 3 kapu a
           nyitott.

       -sM (TCP Maimon letapogatás) .
           A Maimon letapogatás a felfedezője, Uriel Maimon után kapta a nevét. Ő a technikát a
           Phrack Magazine 49-es számában írta le (1996 November). Az Nmap, mely két számmal
           később jelent meg, szintén ismeri ezt a technikát. Az eljárás ugyanaz, mint a NULL,
           FIN és Xmas letapogatásnál, csak itt FIN/ACK csomagot küldünk el. Az RFC 793 (TCP)
           szerint egy ilyen csomag beérkezésekor mind a nyitott, mind a zárt kapunka RST
           csomagot kell küldenie válaszként. Uriel észrevette, hogy sok BSD alapú rendszer
           nyitott kapuk esetén egyszerűen eldobja ezeket a csomagokat.

       --scanflags (Testreszabott TCP letapogatás) .
           Az igazán képzett Nmap felhasználóknak nem kell magukat a programba beépített
           letapogatási típusokra korlátozniuk. A --scanflags paraméterrel saját letapogatási
           típusokat tervezhetnek, tetszőleges TCP zászlók használatával. Engedje szabadon a
           fantáziáját, hogy kitérhessen az olyan behatolásérzékelő rendszerek elől, amelyek
           gyártói csak átlapozták az Nmap leírását a szabályok megadásakor!

           A --scanflags paraméterezése történhet számmal (például 9 (PSH and FIN)) is, de a
           szimbolikus nevek használata sokkal könnyebb. Csak keverje össze az URG, ACK, PSH,
           RST, SYN és FIN zászlókat tetszőleges kombinációban. Például a --scanflags
           URGACKPSHRSTSYNFIN beállítja az összes zászlót, bár ez nem túl hasznos. A zászlók
           megadásának sorrendje nem lényeges.

           A kívánt zászlók megadása mellet megadhatja a TCP letapogatás típusát is (például -sA
           vagy -sF). Ezzel az alaptípussal meghatározhatja, hogy az Nmap hogyan értelmezze a
           válaszokat. Például a SYN letapogatásnál ha nem érkezik válasz, akkor a kapu állapota
           szűrt, míg a FIN letapogatásnál ugyanez nyitott|szűrt állapotot jelez. Az Nmap
           ugyanúgy viselkedik, mint az alap letapogatásnál, csak a próbacsomagban a megadott
           zászlókat fogja használni az alap letapogatás zászlói helyett. Ha nem ad meg
           alaptípust, a SYN letapogatást fogja használni.

       -sI <zombi állomás[:próbakapu]> (Üresjárati letapogatás) .
           Ez a fejlett eljárás egy igazi vakon végzett TCP letapogatást hajt végre a
           célállomáson (ez azt jelenti, hogy a saját IP címéről semmilyen csomag nem lesz
           elküldve a célállomásra). Ehelyett kihasználjuk azt, hogy a zombi gépen megjósolható
           az IP töredezettségmező sorszámgenerátorának következő értéke és ezzel az
           oldaltámadással szerzünk információt a célgépen lévő nyitott kapukról. A
           behatolásérzékelő rendszerek úgy látják majd, hogy a letapogatás a zombi állomás felől
           érkezett (melynek élőnek kell lennie és meg kell felelnie bizonyos követelményeknek).
           Ez az elbűvölő letapogatás túl bonyolult ahhoz, hogy ebben a leírásban részletesen is
           foglalkozhassunk vele, ezért írtam egy részletes leírást róla, mely a
           https://nmap.org/idlescan.html címen olvasható.

           Amellett, hogy különösen rejtett, ezzel a letapogatással kihasználható a gépek
           közötti, IP alapú bizalmi viszony. A nyitott kapuk ebben az esetben a zombi gép
           nézőpontjából láthatóak nyitottnak.  Megpróbálhat letapogatni egy célállomást több
           olyan zombi használatával, melyekről sejthető, hogy a célpont megbízhatónak tekinti
           (útválasztó vagy csomagszűrő szabályok alapján).

           A zombigép nevéhez kettősponttal elválasztva hozzáadhat egy kapuszámot is, ha le
           akarja tesztelni az IP ID változásait a zombigépen. Egyébként az Nmap a TCP visszhang
           próbakapuját (80) fogja használni.

       -sO (IP protokoll letapogatás) .
           Az IP protokoll letapogatással meghatározható, hogy a célállomás mely IP protokollokat
           (TCP, ICMP, IGMP stb.) támogatja. Technikai szempontból ez nem igazán kapuletapogatás,
           mivel a TCP és UDP kapuszámok helyett az IP protokoll számokon megy végig. Ugyanúgy a
           -p paramétert használja, csak itt a kapu száma helyett a protokoll számát kell
           megadni, az eredményeket ugyanolyan formátumban adja vissza, mint a kapuletapogatások
           és ugyanazt a letapogató motort használja, mint a kapuletapogatás. gy elég közel áll a
           kapuletapogatáshoz, hogy ide tartozzon.

           Amellett, hogy magában is hasznos, a protokoll letapogatáson látszik a nyílt
           forráskódú programok igazi ereje. Bár az alapötlet meglehetősen egyszerű, nem
           gondoltam, hogy bele kéne vennem a programba és nem is érkezett ilyen kérés felém.
           Aztán 2000 nyarán Gerhard Rieger fejében megfogalmazódott az ötlet, készített egy
           nagyszerű kiegészítést, melyben megvalósította a letapogatást és elküldte az
           nmap-hackers levelezőlistára. n beillesztettem az Nmap forrásfájába és másnap kiadtam
           egy új változatot a programból. Csak kevés kereskedelmi programnak vannak olyan lelkes
           felhasználói, akik megterveznék és tadnák a saját fejlesztéseiket!

           A protokoll letapogatás az UDP letapogatáshoz hasonlóan működik. Ahelyett, hogy a
           kapuszámokat váltogatná az UDP csomagban, IP fejléceket küldözget, melyben a 8 bites
           protokollmező változtatja. A fejlécek általában üresek, nem tartalmaznak adatot és
           egyáltalán nem felelnek meg a tesztelt protokollnak. Három kivétel van: A TCP, az UDP
           és az ICMP. Ezekhez a protokollokhoz létezik a megfelelő fejléc, mert egyrészt a
           legtöbb rendszer nem hajlandó egyébként elküldeni a csomagot, másrészt az Nmap
           rendelkezik az összeállításukhoz szükséges tudással. Ahelyett, hogy az ICMP "kapu nem
           elérhető" üzenetre várakozna, a protokoll letapogatás az ICMP protokoll nem elérhető
           üzenetre vár. Ha az Nmap bármelyik protokollnál bármilyen választ kap, akkor a
           protokoll nyitott jelölést kap. Ha egy ICMP "protokoll nem elérhető" hiba érkezik
           (típus 3, kód 2), akkor a protokoll zárt jelölést kap. Más ICMP hibaüzenetek (típus 3,
           kód 1, 3, 9, 10 vagy 13) esetén a protokoll szűrt jelölést kap (bár ez azt bizonyítja,
           hogy ugyanakkor az ICMP protokoll nyitott). Ha néhány ismétlés után sem érkezik
           válasz, akkor a protokoll nyitott|szűrt jelölést kap.

       -b <FTP átjátszó állomás> (FTP ugráló letapogatás) .
           Az FTP protokoll egy érdekes lehetősége (RFC 959[7]) az úgynevezett megbízott (proxy)
           FTP kapcsolat. Ez lehetővé teszi a felhasználónak, hogy csatlakozzon egy FTP
           kiszolgálóhoz, majd utasítsa a kiszolgálót, hogy fájlokat küldjön egy harmadik
           kiszolgálónak. Ez a lehetőség olyan sok visszaélésre alkalmas, hogy a legtöbb
           kiszolgáló nem is támogatja. Az egyik visszaélési lehetőség, hogy az FTP kiszolgálót
           kapuletapogatásra lehet használni egy harmadik állomás ellen. Egyszerűen arra kell
           utasítani az FTP kiszolgálót, hogy küldjön el egy fájlt a célállomás minden egyes
           érdekes kapujára. A hibaüzenetek jelzik, hogy a kapu nyitott, vagy zárt. Ez egy jó
           módszer a tűzfalak megkerülésére, mivel a szervezetek FTP kiszolgálói általában a
           tűzfalakon belül vannak, hogy a többi állomásnak szabad hozzáférése legyen a
           fájlokhoz. Az Nmap a -b paraméteren keresztül támogatja az FTP ugráló letapogatást,
           melynek formátuma a következő: felhasználói név:jelszó@kiszolgáló:kapu. A kiszolgáló a
           kihasználni kívánt FTP kiszolgáló neve, vagy IP címe. Csakúgy, mint egy hagyományos
           URL-nél, itt is elhagyható a felhasználói név:jelszó páros, ha a névtelen
           bejelentkezés engedélyezett (felhasználó: anonymous jelszó:-wwwuser@). Szintén
           elhaygható a kapu megadása (a bevezető kettősponttal együtt), ilyenkor az
           alapértelmezett FTP kaput (21) használja a program a kiszolgálón.

           Ez a sérülékenység az Nmap 1997-es megjelenésekor széles körben elterjedt volt, de
           mára már nagyrészt javították. Ennek ellenére még mindig találhatók sérülékeny FTP
           kiszolgálók, tehát megéri kipróbálni, ha már minden más kudarcot vallott. Ha egy
           tűzfal megkerülése a cél, tapogassa le a célhálózatot nyitott 21-es kaput után kutatva
           (vagy bármilyen FTP szolgáltatás után, ha az összes kaput vizsgálja változat
           ellenőrzésse), azután próbálja meg az ugráló letapogatást ezek használatával. Az Nmap
           megadja, hogy az állomás sérülékeny-e ebből a szempontból. Ha csak a nyomait szeretné
           eltakarni, akkor nem szükséges kizárólag a célhálózatban lévő gépekre korlátoznia
           magát. Mielőtt nekiállna sérülékeny FTP kiszolgálókat keresni az Interneten, jegyezze
           meg, hogy a rendszergazdák nem szeretik, ha a kiszolgálóikat ilyen célból próbálják
           kihasználni.

KAPU MEGHATáROZáS éS LETAPOGATáSI SORREND

       Az előzőekben leírt letapogatási eljárások mellett az Nmap lehetőséget biztosít arra, hogy
       meghatározza a letapogatni kívánt kapukat és a letapogatás sorrendjét (véletlenszerűen
       vagy sorban). Alapesetben az Nmap letapogatja az első 1024 kaput, valamint az
       nmap-services fájlban felsorolt kapukat és protokollokat.

       -p <kaputartomány(ok)> (Csak a megadott kapu letapogatása) .
           Ezzel a paraméterrel megadhatja a letapogatni kívánt kapukat, így felülbírálhatja az
           alapértelmezést. Megadhatók egyedi kapuk és kaputartományok kötőjellel elválasztva
           (pl. 1-1023). A tartomány kezdő- és/vagy záróértéke kimaradhat, ilyenkor az Nmap az
           1-et vagy a 65535-öt fogja használni. Tehát a -p- paraméterben megadható az is, hogy a
           letapogatás az 1-65535 intervalumban történjen meg. A nullás kapu letapogatása is
           lehetséges, amennyiben külön megadja. Ha az IP protokoll letapogatást használja (-sO),
           akkor ez a paraméter a letapogatni kívánt protokoll számát adja meg (0-255).

           Ha mind a TCP, mind az UDP kapukat letapogatja, külön megadhatja a protokollt a
           kapuszám előtti T: vagy U: minősítővel. A minősítő hatása addig tart, amíg másikat nem
           ad meg. Például a -p U:53,111,137,T:21-25,80,139,8080 paraméter megadásával
           letapogatja az 53,111 és 137 UDP kapukat, majd a listán szereplő megfelelő TCP
           kapukat. Ha UDP és TCP letapogatást is akar végezni, meg kell adnia a -sU paramétert
           és még legalább egy TCP letapogatás típusát (például -sS, -sF, or -sT). Ha nem ad meg
           protokoll minősítőt, a kapuszámok minden protokoll listába bekerülnek.

           A kapuk megadhatók azzal a nevükkel is, amellyel az nmap-services fájlban szerepelnek.
           A elnevezésekben használható mind a *, mind a ? helyettesítő karakter. Például ha le
           akarja tapogatni az FTP szolgáltatást, valamint az összes olyan kaput, melynek
           szolgáltatásneve http-vel kezdődik, adja meg a -p ftp,http* paramétert. Vigyázzon a
           parancsértelmezők kiterjesztéseire és tegye idézőjelbe a -p utáni kifejezést, ha
           bizonytalan.

           A kaputartományok bezárhatók szögletes zárójlebe. Ekkor a megadott tartományból csak
           azokat a kapukat tapogatja le, melyek szerepelnek az nmap-services fájlban. Például a
           -p [-1024] megadásával letapogathatja az nmap-services fájlban lévő összes kaput
           1024-el bezárólag. Vigyázzon a parancsértelmezők kiterjesztéseire és tegye idézőjelbe
           a -p utáni kifejezést, ha bizonytalan.

       -F (Gyors letapogatás (kevesebb kapuval) ) .
           Arra utasítja a programot, hogy csak az nmap-services fájlban (mely a program része)
           felsorolt kapukat tapogassa le (vagy a protokollokat, ha az -sO paramétert adja meg).
           Ez sokkal gyorsabb, mintha a célpont mind a 65535 kapuját letapogatnánk. Mivel ez a
           lista több, mint 1200 kaput tartalmaz, ezért az alapértelmezett TCP letapogatáshoz
           képest (1650-nél több kapu) nem sokkal gyorsabb. Akkor tapasztalhat jelentős sebesség
           növekedést, ha elkészíti saját, testreszabott nmap-services fájlját a --servicedb vagy
           a --datadir paraméterekkel.

       -r (Ne keverje a kapukat) .
           Alaphelyzetben az Nmap véletlenszerűen tapogatja le a kapukat (kivéve néhány
           elterjedten használt kaput, melyet előre vesz a sorban). Ez a keverés normál esetben
           kívánatos, de szükség esetén a -r paraméter használatával sorrendben is letapogathatja
           a kapukat.

SZOLGáLTATáS éS VáLTOZAT éRZéKELéS

       Állítsa rá az Nmap programot egy távoli állomásra és megtudhatja, hogy a 25/tcp, 80/tcp és
       az 53/udp kapuk nyitottak. Az nmap-services adatbázisa alapján kb. 2200 jól ismert
       szolgáltatás azonosítható, így az előbb felsorolt kapuk valószínűleg egy levelező- (SMTP),
       web- (HTTP) és névkiszolgálóra (DNS) utalnak. Ez a lekérdezés általában pontos - az esetek
       jelentős részében a levelezőkiszolgálók a 25-ös TCP kapun figyelnek. Ennek ellenére nem
       lehet csak erre alapozni a következtetéseinket! Az emberek gyakran futtatnak megszokott
       szolgáltatásokat furcsa kapukon.

       Még ha az Nmap helyesen is következtet és a fent említett kiszolgálók valóban SMTP, HTTP
       és DNS kiszolgálók, ez akkor sem túl so információ. Ha a cége vagy az ügyfelei részére
       felmérést készít a sebezhetőségekről (vagy csak egy egyszerű hálózati leltárt készít),
       szüksége lehet a működő levelező- és a DNS kiszolgáló típusára és változatszámára. A
       pontos változatszám ismeretében sokkal könnyebb meghatározni, hogy az adott kiszolgáló
       mely sérülékenységekre érzékeny. A változat érzékelés segít kideríteni ezt az információt.

       Miután valamelyik letapogatási módszer felderítette az elérhető TCP és UDP kapukat, a
       változat érzékelő kivallatja azokat a rajtuk futó alkalmazásokról. Az nmap-service-probes
       adatbázis számos próbát és válaszkifejezést tartalmaz a szolgáltatások azonosításához. Az
       Nmap megpróbálja meghatároznia szolgáltatás protokollját (pl. FTP, SSH, telnet, http), Az
       alkalmazás nevét (pl. ISC BIND, Apache httpd, Solaris telnetd), a szolgáltatás
       változatszámát, az állomás nevét, az eszköz típusát (pl. nyomtató, útválasztó), az
       operációs rendszer családját (pl. Windows, Linux) és néhány kiegészítő részletet (pl.
       fut-e kapcsolatra váró X kiszolgáló, az SSH milyen protokollverziót használ, vagy a KaZaA
       felhasználói név). Természetesen a legtöbb szolgáltatás nem adja ki az összes információt.
       Ha az Nmap programot SSL támogatással fordították, akkor kapcsolódik az SSL
       kiszolgálókhoz, hogy meghatározza a titkosítási réteg mögött található szolgáltatást. Ha
       RPC szolgáltatást talált, a program RPC "darálója" (-sR) automatikusan megpróbálja
       kideríteni az RPC program típusát és változatát. Néhány UDP kapu nyitott|szűrt állapotban
       maradhat egy UDP letapogatás után, mivel a program nem tudja pontosan meghatározni az
       állapotát. A változat érzékelő megpróbál választ kicsalni ezekből a kapukból (csakúgy,
       mint a nyitott kapukból) és siker esetén nyitottra változtatja a kapu állapotát. A
       nyitott|szűrt TCP kapukat hasonló módon kezeli. Jegyezze meg, hogy az Nmap -A paramétere
       más dolgok mellett a változat érzékelést is engedélyezi. A változat érzékelés működéséről,
       használatáról és paraméterezéséről a https://nmap.org/vscan/ címen talál részletes
       leírást.

       Ha az Nmap kap ugyan választ egy szolgáltatástól, de az adatbázis alapján nem tudja
       azonosítani, kinyomtat egy különleges ujjlenyomatot és egy URL-t. Ha biztos abban, hogy
       milyen szolgáltatás fut az adott kapun, a megadott címen az ujjlenyomat segítségével
       megadhatja a szolgáltatás típusát. Szánjon erre pár percet, hogy mindenki élvezhesse az Ön
       felfedezésének eredményét. Ezeknek az adatoknak köszönhetően az Nmap kb. 3000 mintát ismer
       több, mint 350 protokollhoz.

       A változat érzékelés a következő paraméterekkel engedélyezhető és vezérelhető:

       -sV (Változat érzékelés) .
           Engedélyezi a változat érzékelést az előbbiekben leírt módon. Emellett használhatja
           még a -A paramétert is, mely a változat érzékelés mellett más dolgokat is engedélyez.

       --allports (Ne hagyjon ki egy kaput sem a változat érzékelésből) .
           Alapesetben az Nmap változat érzékelője átugorja a 9100/TCP kaput, mivel néhány
           nyomtató mindent kinyomtat, ami erre a kapura érkezik. Ez több oldal kinyomtatott http
           vagy SSL munkamenet kéréshez vezethet. Ez a viselkedés megváltoztatható, ha átírja
           vagy eltávolítja az Exclude irányelvet az nmap-service-probes fájlban, vagy ha megadja
           az --allports paramétert, amellyel teljesen felülbírálhatja az Exclude irányelveket.

       --version-intensity <intenzitás> (Beállítja a változat érzékelés erősségi szintjét) .
           Amikor változat érzékelést hajt végre (-sV), az Nmap egy sor próbát hajt végre, melyek
           mindegyikéhez egy-egy gyakoriság érték van rendelve 1 és 9 között. Az alacsonyabb
           számú próbák jól használhatók az általánosan használt szolgáltatások széles skálája
           ellen, míg a magasabb számúak ritkábban hasznosak. Ezzel a paraméterrel megadhatja,
           hogy mely próbák legyenek végrehajtva. Minél magasabb a szám, annál valószínűbb, hogy
           a szolgáltatás azonosítása pontosan sikerül. Azonban jó tudni, hogy a magasabb
           intenzitás hosszabb végrehajtást is jelent. A szintnek 0 és 9 közé kell esnie, az
           alapérték 7. Ha egy próba az nmap-service-probes fájlban egy kapuhoz van rendelve a
           ports irányelv alatt, akkor ezt a próbát az intenzitás beállításától függetlenül
           végrehajtja a program. Ezzel biztosítható, hogy a nyitott 53-as kapukon mindig
           lefutnak a DNS próbák és a 443-as kapukon az SSl próbák stb.

       --version-light (Tapintatos mód engedélyezése) .
           Ez egy kényelmesebb megnevezése a --version-intensity 2 paraméternek. Ezzel a móddal a
           változat érzékelés felgyorsítható, de a szolgáltatások azonosítása is bizonytalanabbá
           válik.

       --version-all (Minden próba végrehajtása) .
           A --version-intensity 9 paraméter helyettesítése, mellyel minden kapun minde próbát
           elvégez a program.

       --version-trace (A változat érzékelés nyomkövetése) .
           Ennek a paraméternek a hatására az Nmap bőséges hibakeresési információt nyomtat ki az
           éppen futó változat érzékelési próbáról. Ez egy részhalmaza a --packet-trace paraméter
           által visszaadott információknak.

       -sR (RPC letapogatás) .
           Ez az eljárás az Nmap legtöbb kapuletapogatási eljárásával együtt dolgozik. Veszi az
           összes nyitva talált TCP/UDP kaput és elárasztja őket a SunRPC program NULL
           parancsaival hogy meghatározza, melyek az RPC kapuk és milyen programot futtatnak. Így
           pontosan ugyanazokat az információkat szerezheti meg, melyeket az rpcinfo -p
           paranccsal, még akkor is ha a célpont tűzfal mögött van (vagy TCP burkoló védi). Az
           RPC letapogatáshoz jelenleg nem használhatók csalétkek. Ez a letapogatás automatikusan
           lezajlik, ha a változat érzékelést (-sV) engedélyezi. Mivel a változat érzékelés
           tartalmazza ezt a letapogatást és sokkal átfogóbb eredményt ad, ezért a -sR
           paraméterre ritkán van szükség.

OPERáCIóS RENDSZER éRZéKELéSE

       Az Nmap egyik legjobban ismert tulajdonsága az operációs rendszerek távoli felismerése a
       TCP/IP verem ujjlenyomata alapján. Az Nmap egy sor TCP és UDP csomagot küld a célpont felé
       és gyakorlatilag a válaszok minden egyes bitjét kielemzi. Tesztek tucatjainak végrehajtása
       után - mint például a TCP ISN mintavételezés, a támogatott TCP beállítások, az IP ID
       mintavételezés és a kezdeti ablakméret ellenőrzése - az Nmap összehasonlítja az
       eredményeket az nmap-os-db adatbázisban tárolt több, mint 800 ismert ujjlenyomattal és
       egyezés esetén kiírja az adott operációs rendszer részleteit. Minden ujjlenyomathoz
       tartozik egy kötetlen formátumú szöveges leírás az operációs rendszerről és egy besorolás,
       mely megadja a gyártó nevét (pl. SUN), az alap operációs rendszert (pl. Solaris), az
       operációs rendszer genercióját (pl. 10) és az eszköz típusát (általános célú, útválasztó,
       kapcsoló, játékkonzol stb.).

       Ha az Nmap nem tudja kitalálni az operációs rendszer típusát és a feltételek jók (pl.
       található legalább egy nyitott és egy zárt kapu), az Nmap megad egy webcímet, ahová
       elküdheti az ujjlenyomatot az operációs rendszer típusával, feltéve ha biztos benne. Ezzel
       hozzájárulhat az ismert operációs rendszerek adatbázisának bővítéséhez és segíthet az Nmap
       programot még pontosabbá tenni mindenki számára.

       Az operációs rendszer érzékelésének során számos olyan adatot is felhasznál a program,
       melyeket más folyamatok során már begyűjtött. Az egyik az üzemidő felmérése, mely a TCP
       időbélyeg paramétert használja (RFC 1323) annak kiderítésére, hogy az eszközt mikor
       indították újra legutoljára. Ez csak azoknál az eszközöknél működik, melyek kiadják ezt az
       információt. A másik a TCP sorszám megjósolhatóságának osztályozása. Ez azt méri, hogy
       mennyire nehéz hamisított TCP kapcsolatot felépíteni a célponttal. Ez hasznos lehet a
       forrás IP cím alapú bizalmi kapcsolatokat (távoli bejelentkezés, tűzfalak, szűrők stb.)
       kihasználó támadások esetén a támadás valódi forrásának az elrejtésében. Ezeket a
       megtévesztéseket ma már ritkán használják, de elég sok rendszer sérülékeny velük szemben.
       Az aktuális bonyolultsági szám egy statisztikai mintavételezés alapján alakul ki és
       változhat. Általában jobb az angol nyelvű szöveges osztályozást használni, mint például a
       “méltó kihívás (worthy challenge)” vagy az “egyszerűen vicc (trivial joke)”. EZek csak a
       bőbeszédű (-v) üzemmód normál kimenetén jelennek meg. Ha a bőbeszédű üzemmódot a -O
       paraméter mellett használja, az IP ID sorszám előállításról is jelentést kap. A legtöbb
       eszköz a “növekményes (incremental)” osztályba tartozik, ami azt jelenti, hogy minden
       egyes elküldött csomagnál növelik az IP fejléc ID mezőjének értékét. Ez sebezhetővé teszi
       őket néhány fejlett információ gyűjtési és megtévesztési támadással szemben.

       Az operációs rendszer érzékelésének működésével, használatával és testreszabásával
       kapcsolatban a https://nmap.org/osdetect/ címen talál egy leírást.

       Az operációs rendszer érzékelése és vezérlése a következő paraméterekkel lehetséges:

       -O (Operációs rendszer érzékelésének engedélyezése) .
           Engedélyezi az operációs rendszer érzékelését a fentiekben leírt módon. Választhatja a
           -A paramétert is, mellyel az operációs rendszer érzékelése mellett néhány más dolgot
           is elvégezhet.

       --osscan-limit (Az operációs rendszer érzékelését csak az ígéretes állomásokra korlátozza)
       .
           Az operációs rendszer érzékelése sokkal hatékonyabb, ha legalább egy nyitott és egy
           zárt TCP kapu található. Ennek a paraméternek a hatására az Nmap csak azokon a
           célpontokon hajtja végre az operációs rendszer érzékelését, amelyek megfelelnek ennek
           a kritériumnak. Ezzel rengeteg idő megtakarítható, különösen ha -PN letapogatást hajt
           végre sok célponton. Ennek csak akkor van jelentősége, ha a -O vagy a -A paraméterrel
           engedélyezte az operációs rendszer érzékelését.

       --osscan-guess; --fuzzy (Eredmények találgatása) .
           Ha az Nmap nem talál pontosan egyező operációs rendszert, esetenként felkínálhat
           lehetséges közelítő eredményeket. Alaphelyzetben ennek a közelítő eredménynek nagyon
           közelinek kell lennie. Ezeknek a paramétereknek a hatására az Nmap sokkal
           agreszívebben próbálja kitalálni az operációs rendszer típusát. Az Nmap ezután is
           jelzi, ha nem talált tökéletes egyezést és minden találgatás mellé megadja a
           valószínűséget is (százalékosan).

       --max-os-tries (Maximális próbálkozások száma) .
           Amikor az Nmap operációs rendszer érzékelést végez egy célponton és nem talál
           tökéletes egyezést, általában ismét tesz egy próbát. Alaphelyzet az Nmap ötször
           próbálkozik, ha a feltételek jók az ujjlenyomat ellenőrzéshez és kétszer, ha nem jók.
           Ha alacsonyabb --max-os-tries értéket ad meg (pl. 1), felgyorsíthatja a folyamatot, de
           elmulaszthat egy olyan próbát, ami esetleg pontosan azonosíthatja az operációs
           rendszert. Emellett egy magasabb érték több próbát tesz lehetővé, ha a feltételek
           kedvezőek. Ez ritkán hasznos, kivéve ha az adatbázis bővítése céljából szeretne
           pontosabb ujjlenyomatot előállítani.

NMAP PARANCSFáJL MOTOR (NMAP SCRIPTING ENGINE (NSE))

       Az Nmap parancsfájl motor (NSE) egyesíti az Nmap hatékony hálózatkezelését a Lua[8]
       könnyűsúlyú parancsnyelv sokoldalúságával, így kínálva számtalan lehetőséget. A
       https://nmap.org/nse/ címen bőséges dokumentációt talál az NSE-ről (beleértve a
       programozói felületet is). Az NSE célja, hogy hatékony környezetet biztosítson az Nmap
       képességeinek kiterjesztéséhez és a felhasználók számára egyszerűbbé tegye testreszabott
       tesztek létrehozását. Az NSE felhasználási területei:

       Kiterjesztett változat érzékelés (kategória version) — Bár az Nmap rendelkezik egy saját
       szolgáltatás- és változatérzékelő rendszerrel, mely hatékonyságában és működési körében
       páratlan, egy bonyolultabb próbákat igénylő szolgáltatás felderítésekor ez az erő nem
       használható ki. Például a Skype-Protocol 2-es változatának azonosításához két független
       próbacsomagot kell elküldeni, melyre a beépített rendszer nem képes. Egy egyszerű NSE
       parancsfájl végre tudja hajtani ezt a feladatot és frissíteni tudja a kapukhoz tartozó
       szolgáltatások információit.

       Károkozó érzékelés (kategóriák malware és backdoors) - Mind a támadók, mind a
       féregprogramok gyakran hagynak maguk után hátsó bejáratokat - például a levélszemetek
       küldői gyakran használnak szokatlan kapukon működő SMTP kiszolgálókat a leveleik
       továbbítására, vagy a betörők egyfajta FTP kiszolgálót használva próbálnak meg hozzáférni
       kritikus adatokhoz. Pár sor Lua kóddal ezek a rések könnyen felderíthetők.

       Sebezhetőség érzékelés (kategória vulnerability)- Az NSE képességeinek kihasználásával
       könnyen azonosíthat olyan veszélyeket, mint például az alapértelmezett jelszavak, vagy az
       SMTP kiszolgálók levél-átjátszási képessége tetszőleges tartományokból.

       Hálózati felderítés és Információgyújtés (kategóriák safe, intrusive és discovery) —
       Egyrészt a parancsnyelv és a hatékony aszinkron hálózati programfelület, másrészt a
       korábbi letapogatások során begyűjtött információk segítségével az NSE lehetőséget nyújt
       ara, hogy a célgépen futó szolgáltatásokhoz ügyfélprogramokat készítsen. Ezekkel az
       ügyfelekkel olyan információkat is begyűjthet, mint például az elérhető NFS/SMB/RPC
       megosztások, egy IRC hálózaton lévő csatornák vagy az éppen bejelentkezett felhasználók
       száma.

       A különböző felhasználási formák miatt és a megfelelő parancsfájl kiválasztásának
       leegyszerűsítése érdekében minden parancsfájl tartalmaz egy mezőt, mellyel a fenti
       kategóriák bármelyikébe (akár több kategóriába is) besorolható. A kategóriák és
       parancsfájlok kapcsolatának nyilvántartására egy script.db nevű fájl is telepítésre kerül
       a parancsfájlok mellett. Így például ha egy gépről szeretné megállapítani, hogy
       fertőzött-e valamilyen féregprogrammal, az Nmap által biztosított egyik parancsfájl
       segítségével és az nmap --script=malware [célpont] parancs lefuttatásával ezt könnyen
       kiderítheti. A version kategóriába sorolt parancsfájlok mindig lefutnak, beleértve a
       parancsfájl letapogatás kiválasztását is. A script.db fájl maga is egy Lua parancsfájl és
       a --script-updatedb paraméteren keresztül frissíthető.

       Minden NSE parancsfájl egy darab Lua kód, mely két szakaszból áll: egy teszt, hogy az
       adott parancsfájl lefuttatható-e egy megadott állomáson vagy kapun (ezek neve hostrule
       vagy portrule) és egy action szakasz, mely akkor fut le, ha az előző teszt visszatérési
       értéke igaz. A parancsfájlok az Nmap által korábban összegyűjtött legtöbb információhoz
       hozzáférnek. Ezek minden állomásnál az IP cím, az állomás neve (ha elérhető) és az
       operációs rendszer. Ha a parancsfájl célja egy kapu, akkor hozzáfér a kapu számához, a
       protokollhoz (tcp, udp vagy ssl), a kapu mögött futó szolgáltatás nevéhez és feltételesen
       a változat érzékeléssel megszerzett információkhoz. Az NSE parancsfájlok hagyományosan
       rendelkeznek egy nse kiterjesztéssel. Bár jelenleg nem szükséges követnie ezt a szokást,
       ez a jövőben változhat. Az Nmap figyelmeztetni fogja, ha egy fájlnak más a kiterjesztése.
       Az NSE-ről további bőséges dokumentációt találhat (beleértve a programozói felület
       leírását) a https://nmap.org/nse/ címen.

       -sC .
           végrehajt egy parancsfájl alapú letapogatást az alap paransfájl készlettel
           (egyenértékű a --script=safe,intrusive paraméterrel

       --script <paransfájl kategória|könyvtár|fájlnév|all>.
           Lefuttat egy parancsfájl alapú letapogatást (mint az -sC) a kiválasztott
           parancsfájlokkal. A paraméterek lehetnek parancsfájl kategóriák, meghatározott
           parancsfájlok, parancsfájlokat tartalmazó könyvtárak, melyek a célpont ellen lesznek
           kipróbálva. Az Nmap a paramétereket először kategóriáknak próbálja értelmezni, azután
           fájloknak vagy könyvtáraknak. Abszolút útvonalak használata egyértelmű, a relatív
           útvonalak keresési sorrendje az első találatig: --datadir/; $(NMAPDIR)/; ~user/nmap/
           (Windows alatt nem); NMAPDATADIR/ vagy ./. Ezen könyvtárak mindegyikében a scripts/
           alkönyvtár is ki lesz próbálva. Az all paraméter megadásával az Nmap adatbázisában
           lévő valamennyi parancsfájl végrehajtódik.

           Ha egy megadott könyvtárat megtalál, az Nmap betölti az összes NSE parancsfájlt
           (minden nse kiterjesztésű fájlt) a könyvtárból. A fájloknak nse kiterjesztéssel kell
           rendelkezniük. Az Nmap a parancsfájlok keresésekor nem vizsgálja meg az
           alkönyvtárakat. Ha egyedi fájlnevet adott meg, akkor nem kötelező a fájlnak nse
           kiterjesztéssel rendelkeznie.

           Alaphelyzetben az Nmap parancsfájlok az Nmap adatkönyvtárának scripts alkönyvtárában
           találhatóak. A scripts/script.db adatbázisban tárolt paranscfájlok indexeltek. Az
           adatbázis tartalmazza az összes kategóriához tartozó összes parancsfájlt. Egy
           parancsfájl több kategóriához is tartozhat.

       --script-args=<név1=érték1,név2={név3=érték3},név4=érték4>.
           Paramétereket adhat át az NSE parancsfájloknak. A paraméterek név=érték párokban
           kerülnek át a parancsfájlokhoz. Az átadott paraméterek egy Lua táblázatban lesznek
           tárolva és feldolgozva, melyhez valamennyi parancsfájl hozzáfér. A nevek
           karakterláncként lesznek kezelve (melyeknek alfanumerikus értékeknek kell lenniük) és
           a paraméter táblában kulcsként lesznek használva. Az értékek lehetnek karakterláncok
           vagy maguk is táblázatok (‘{’ és ‘}’ közé zárva. Az altáblázatok segítségével egyes
           parancsfájloknál felülbírálhatók a paraméterek (mondjuk ha minden parancsfájlhoz más
           felhasználói név/jelszó párost akar használni). Például átadhatók a következő,
           vesszővel elválasztott paraméterek: user=bar,password=foo, és
           anonFTP={password=nobody@foobar.com}. Ha egy parancsfájl paramétereit felül akarja
           bírálni, használja az altáblázat indexelésére a parancsfájl azonosítóját (id), mivel a
           parancsfájlok csak így szerezhetnek tudomást a különleges paramétereikről.

       --script-trace .
           Ez a paraméter ugyanazt teszi, mint a --packet-trace, csak egy ISO szinttel feljebb.
           Ha megadja ezt a aparamétert, akkor az összes, parancsfájl által generált kimenő és
           bejövő forgalom nyomtatásra kerül. A megjelenített információ tartalmazza a
           kommunikációs protokollt, a forrást, a célt és az átvitt adatot. Ha az átvitt adatok
           több, mint 5%-a nem nyomtatható, akkor a kimenet hexadecimális alakban jelenik meg.

       --script-updatedb .
           Frissíti a parancsfájl adatbázist, mely a kategória-cimkék és a fájlnevek közti
           kapcsolatokat tárolja. Az adatbázis egy Lua parancsfájl, mely akkor lesz értelmezve,
           amikor a --script paraméterben megadott kategóriák közül ki kell választani a
           szükséges parancsfájl készletet. Akkor kell lefutatni, amikor megváltozik egy
           parancsfájl kategória mezője, ha új parancsfájlokat adott hozzá a készlethez, vagy ha
           eltávolított néhány parancsfájlt a scripts/ könyvtárból.

IDőZíTéS éS TELJESíTMéNY

       Az Nmap fejlesztésének legfontosabb szempontja a teljesítmény. Egy alapértelmezett
       letapogatás (nmap gépnév) egy helyi hálózaton lévő gépen nagyjából 0.2 másodpercig tart.
       Ez épp egy pislogásnyi idő, amely azonban egyre nő, ahogy növekszik a célpontként
       meghatározott gépek száma. Továbbá bizonyos letapogatási formák, mint például az UDP
       letapogatás, vagy a változat érzékelés számottevően megnövelik a letapogatás időtartamát.
       Ugyanilyen hatása van bizonyos tűzfal beállításoknak, különösen ha korlátozták az
       egységnyi idő alatt kibocsátható válaszok számát. Bár az Nmap ezeknek a letapogatásoknak a
       felgyorsítására sok párhuzamosítást és fejlett eljárásokat használ, a felhasználó
       alapjaiban befolyásolhatja az Nmap működését. Szakértő felhasználók gondosan összeállított
       Nmap parancsokkal rövid idő alatt megszerezhetik a számukra fontos információkat.

       A letapogatási idő csökkenthetők a nem kritikus tesztek elhagyásával és az Nmap
       legfrissebb változatának telepítésével (gyakran történnek teljesítményt növelő
       változtatások). Számottevő javulás érhető el az időzítési paraméterek helyes
       megválasztásával is. Ezek a paraméterek az alábbiakban találhatóak.

       Néhány paraméternél használható a time kiegészítés is. Alaphelyzetben ez milliszekundumban
       értendő, de az érték után írt 's’, ‘m’ vagy ‘h’ karakterekkel megadhat másodperces, perces
       vagy órás időtartamot is. Például a --host-timeout paraméternek átadott 900000, 900s és
       15m értékek mind ugyanazt jelentik.

       --min-hostgroup <méret>; --max-hostgroup <érték> (A párhuzamosan letapogatható állomások
       száma) .
           Az Nmap képes kapuletapogatást és változat érzékelést végezni egyszerre több állomáson
           is. Az Nmap ezt úgy csinálja, hogy az IP tartományt csoportokra osztja és egyszerre
           tapogat le egy csoportot. Általában a nagyobb csoportok hatékonyabbak. A hátránya,
           hogy az egyes állomásokhoz tartozó eredmények csak akkor érhetők el, ha végetért a
           teljes csoport letapogatása. Tehát ha az Nmap 50-es csoportmérettel lett elindítva, a
           felhasználó addig nem kap semmilyen eredményt (kivéve a bőbeszédű üzemmód frissítési
           információit), amíg az első 50 állomás letapogatása el nem készült.

           Ennek a konfliktusnak a feloldására az Nmap egy kompromisszumos megoldást használ.
           Kezdésként csak egy 5 elemből álló csoportot hoz létre, így az első eredmények gyorsan
           megérkeznek. Ezután a csoportméretet folyamatosan növeli, akár 1024-ig. A kezdeti
           csoportméret pontos értéke a megadott paraméterektől függ. A hatékonyabb működés
           érdekében az Nmap nagyobb csoportokat hoz létre az UDP letapogatásoknál, illetve a
           csak néhány TCP kaput érintő letapogatásoknál.

           Ha a --max-hostgroup paraméterben megadta a maximális csoportméretet, az Nmap ezt nem
           fogja túllépni. Ha megadja a --min-hostgroup paramétert, az Nmap megpróbálja a
           csoportméretet efölött tartani. Az Nmap kialakíthat kisebb csoportot is a megadottnál,
           ha nem áll rendelkezésre elegendő állomás a megadott minimális csoportméret
           létrehozásához. Megadható mindkét határérték is, hogy a csoportméret egy meghatározott
           sávban maradjon, de erre ritkán van szükség.

           Ezeknek a paramétereknek nincs hatásuk a letapogatásnak abban a részében, mikor még
           csak az állomások felderítése történik. Ebbe beletartozik az egyszerű visszhang
           letapogatás is(-sP). Az állomások felderítése mindig nagy csoportokban történik a
           sebesség és a pontosság növelésének érdekében.

           Ezeknek a paramétereknek az elsődleges haszna egy megfelelő méretű minimális csoprt
           létrehozása, így a teljes letapogatás gyorsabban lefut. Egy megszokott választás a
           256-os csoport, így egy hálózat C osztályú blokkokban tapogatható le. Sok kaput
           tartalmazó letapogatásnál ezt a számot nem célszerű túllépni. Ha a letapogatás csak
           néhány kapura korlátozódik, a csoportméret akár 2048-ig (vagy tovább) is növelhető.

       --min-parallelism <szám>; --max-parallelism <szám> (Párhuzamos próbák beállítása) .
           Ezekkel a paraméterekkel meghatározható, hogy az állomások egy csoportja felé
           párhuzamosan hány próba küldhető. Ez a kapuk letapogatására és az állomások
           felderítésér egyaránt vonatkozik. Alapesetben az Nmap a hálózat teljesítménye alapján
           kiszámítja az ideális - de folyton változó - párhuzamosság mértékét. Ha az átvitel
           során csomagvesztés alakul ki, az Nmap lassít és kevesebb próbát küld ki. Az ideális
           próbaszám a hálózat minőségének javulása alapján lassan emelkedik. Ezekkel a
           paraméterekkel egy minimum és egy maximum határt szabhat ezeknek az értékeknek. Ha a
           hálózat megbízhatatlannak bizonyul, a párhuzamosság értéke akár 1-re is csökkenhet,
           míg tökéletes feltételek esetén a párszázas értéket is elérheti.

           A legáltalánosabb felhasználás, mikor a --min-parallelism értékét egynél magasabbra
           állítják, hogy felgyorsítsák a gyengébb teljesítményű állomások vagy hálózatok
           letapogatását. Ezzel a paraméterrel eléggé kockázatos játszani, mert egy túl magas
           érték ronthatja a pontosságot. Ennek a paraméternek az állításával korlátozzuk az Nmap
           azon képességét, hogy a hálózat paraméterei alapján dinamikusan szabályozza a
           párhuzamos működést. A 10-es érték elég jó lehet, de érdemesebb ezt a paramétert csak
           a legvégső esetben beállítani.

           A --max-parallelism paraméter szintén beállítható 1-re, ezzel megakadályozható, hogy
           az Nmap egyszerre egynél több próbát küldjön a célpont felé. Ez jól használható a
           --scan-delay paraméterrel együtt (lásd később), bár ez utóbbi önmagában is jól
           használható.

       --min-rtt-timeout <idő>, --max-rtt-timeout <idő>, --initial-rtt-timeout <idő> (Próbák
       érvényességi ideje) .
           Az Nmap kezel egy futó időzítőt annak meghatározására, hogy mennyi ideig várjon egy
           próba esetén a válaszra, mielőtt feladná vagy újra megpróbálná. Ennek a kiszámítása
           azok alapján történik, hogy az előző próbákra mennyi idő alatt érkezett válasz. Ha a
           hálózati késleltetés jelentős és folyton változik, ez az érték akár néhány másodpercre
           is nőhet. Az érték indulhat egy magasabb szintről is és egy nem válaszoló állomás
           esetén ezen a szinten is marad.

           Az alapértelmezettnél alacsonyabb --max-rtt-timeout és --initial-rtt-timeout érték
           jelentősen lerövidíti a letapogatás idejét. Ez különösen igaz a visszhang nélküli
           (-PN) letapogatásoknál és az erős tűzfallal védett hálózatoknál. Azonban nem szabad
           túl agresszíven gondolkodni. Túl alacsony értéknél a letapogatási idő meg is nőhet,
           mivel a próbák ideje lejár és ismétlésre kerülnek, mialatt az előző próbákra adott
           válaszok még úton vannak visszafelé.

           Ha az összes állomás egy helyi hálózaton található, 100 milliszekundum
           --max-rtt-timeout érték eléggé agresszív. Ha menet közben útválasztó is található,
           érdemesebb először az ICMP ping eszközzel, vagy más csomagösszeállító programmal
           (például hping2) letesztelni a hálózat minőségét. Válassza ki 10 csomagból a
           leghosszabb válaszidejűt. Az --initial-rtt-timeout értéke lehet ennek a duplája, a
           --max-rtt-timeout pedig a három- vagy négyszerese. A maximum RTT értékét általában nem
           érdemes 100 milliszekundumnál kisebbre és 1 másodpercnél nagyobbra választani.

           A --min-rtt-timeout egy ritkán használt paraméter, de hasznos lehet, ha a hálózat
           annyira megbízhatatlan, hogy az Nmap alapértékei is túl agresszívnek bizonyulnak.

       --max-retries <próbák> (Hányszor küldje újra egy kapura a letapogatási próbát) .
           Ha az Nmap nem kap választ aegy letapogatási próbára, ez jelentheti azt, hogy a kaput
           tűzfallal szűrik, vagy a válasz elveszett a hálózatban. De jelentheti azt is, hogy a
           kapu forgalma limitált és átmenetileg nem tud válaszolni. Így az Nmap ismét elküldi a
           próbát. Ha az Nmap gyenge hálózati teljesítményt érzékel, ezt többször is
           megismételheti mielőtt feladná a próbálkozást. Bár ez javítja a pontosságot, de egyben
           elnyújtja a letapogatás idejét is. Ha a teljesítmény fontos szempont, a letapogatás
           felgyorsítható az újrapróbálkozások számának korlátozásával. Megadhat akár
           --max-retries 0 értéket is, hogy megakadályozza az újrapróbálkozást, azonban ez ritkán
           ajánlott.

           Az alapérték (ha nem használ -T sablont) 10 ismétlés. Ha a hálózat megbízható és a
           célállomás forgalmát nem szabályozták, az Nmap általában csak egyszer ismétli meg a
           próbát. Így a legtöbb célpont letapogatására nincs hatással, ha a --max-retries
           értékét például 3-ra csökkenti. Ilyen alacsony értékek csak a lassú (korlátozott)
           célállomások letapogatását gyorsítják fel. Mivel adatokat veszíthet azzal, ha az Nmap
           korábban feladja egy kapu letapogatását, ezért hasznosabb a --host-timeout paraméter
           időzítésének lejártát megvárni és elveszteni a célponttal kapcsolatos valamennyi
           adatot, mint hiányos adatokkal dolgozni.

       --host-timeout <idő> (Lassú célpontoknál ennyi idő után feladja a próbálkozást) .
           Néhány állomás letapogatása hosszú idő vesz igénybe. Ezt okozhatja gyenge vagy
           megbízhatatlan hálózati eszköz vagy program, a forgalom szabályozása, vagy egy szigorú
           szabályokkal rendelkező tűzfal. A letapogatott állomások leglassabb néhány százaléka
           emésztheti fel a letapogatási idő nagyrészét. Néha jobb csökkenteni az időveszteséget
           és átugrani az ilyen célpontokat már az elején. Adja meg a --host-timeout paraméterben
           azt a maximális időt, amennyit hajlandó egy-egy állomás válaszára várni. Hasznos lehet
           a 30m beállítás, így az Nmap nem tölt fél óránál többet egy állomás vizsgálatával.
           Mivel ezalatt az Nmap más állomásokat is vizsgálni tud, ezért ez a fél óra nem
           tekinthető teljes veszteségnek. Ha egy állomásnak lejárt az időzítése, az Nmap
           kihagyja a listából. Nen készül kapulista, nincs operációs rendszer felderítés és
           változat érzékelés sem.

       --scan-delay <idő>; --max-scan-delay <idő> (A próbák közti késleltetés) .
           Ezzel a paraméterrel utasíthatja az Nmap programot, hogy a célpont felé küldendő
           próbák között a megadott időtartamot várjon. Ez különösen hasznos olyan célpontok
           esetében, amelyeknek forgalma szabályozott. A Solaris állomások (sok mással
           egyetemben) például az UDP letapogatási próbákra másodpercenként csak egy ICMP választ
           küldenek. Minden további elküldött próba csak veszteség. A --scan-delay értékének
           1s-os beállításával az Nmap lelassítható erre a sebességre. Az Nmap megpróbálja
           érzékelni a forgalomszabályzást és pontosan beállítani a próbák közti késleltetést,
           azonban nem okoz gondot az érték kézzel történő megadása sem.

           Amikor az Nmap növeli a próbák közti késleltetést, hogy megbirkózzon a
           forgalomszabályzással, a letapogatás drámaian lelassul. A --max-scan-delay
           paraméterrel megadhatja a két próba közti legnagyobb megengedett késleltetést. Ha ezt
           az értéket túl alacsonyra választja, az feleslegesen újraküldött csomagokat generál,
           ami egy szigorú forgalomkorlátozással működő állomásnál kihagyott kapukhoz vezethet.

           A --scan-delay paraméter másik felhasználása a küszöbérték figyelés alapján működő
           behatolás érzékelő és megelőző rendszerek (IDS/IPS) megtévesztése.

       --defeat-rst-ratelimit .
           Sok állomás hosszú késleltetésű forgalomszabályzást használ a kiküldhető ICMP
           hibaüzenetek (például kapu nem elérhető) mennyiségének korlátozására. Néhány rendszer
           ugyanilyen korlátozásokat használ az RST (reset) csomagok esetébenis. Ez drámaian
           lelassítja az Nmap működését, mivel megpróbál alkalmazkodni ehhez a korlátozáshoz. A
           --defeat-rst-ratelimit paraméterrel utasíthatja az Nmap programot, hogy hagyja
           figyelmen kívül az ilyen korlátozásokat (például a SYN letapogatásnál, mely a nem
           válaszoló kapukat nem nyitott állapotúként kezeli).

           Ennek a paraméternek a használata csökkenti a pontosságot, hiszen néhány kapu
           elérhetetlennek bizonyul, mivel az Nmap nem vár eléggé sokáig a korlátozott RST
           válaszra. Egy SYN letapogatásnál a válasz nélküli kapuk jelölése szűrt lesz ahelyett,
           hogy az RST csomag megvárásával zárt jelölést kapna. Ez a paraméter hasznos lehet
           akkor, ha csak a nyitott kapuk érdekesek és nem kell különbséget tenni a zárt és a
           szűrt kapuk között.

       -T <paranoid|sneaky|polite|normal|aggressive|insane> (Időzítési sablon) .
           Bár az előzőekben tárgyalt időzítési paraméterek eléggé hatékonyak és eredményesek, de
           néhány felhasználó túl bonyolultnak találhatja őket. Ráadásul a megfelelő értékek
           kiválasztása gyakran hosszabb idő igényel, mint az optimalizálni kívánt letapogatási
           művelet maga. Az Nmap felkínál egy egyszerűbb megközelítést is hat időzítési sablon
           segítségével. Ezeket megadhatja a -T paraméterrel és a számukkal (0–5) vagy a
           nevükkel. A sablonok nevei: paranoid (0), trükkös [sneaky]) (1), udvarias [polite]
           (2), normál [normal] (3), agresszív [aggressive] (4) és rült [insane] (5). Az első
           kettő a behatolásérzékelők megtévesztésére szolgál. Az udvarias mód lassú letapogatást
           végez kevesebb sávszélességet, valamint a célállomáson kevesebb erőforrást használva.
           A normál mód az alapértelmezett, így a -T3 paraméter megadása semmilyen változást nem
           idéz elő. Az agresszív mód felgyorsítja a letapogatást azt feltételezve, hogy gyors és
           megbízható hálózatot használ. Végül az őrült mód azt feltételezi, hogy egy különösen
           gyors hálózatot használ és a sebesség érdekében hajlandó feláldozni valamennyit a
           pontosságból.

           Ezekkel a sablonokkal megadható, hogy a letapogatás mennyire legyen agresszív, de
           meghagyja a lehetőséget az Nmap programnak, hogy az időzítéseket maga álltsa be. A
           sablonok ezen kívül elvégeznek néhány olyan sebesség beállítást, melyek önálló
           paraméterként jelenleg nem adhatók meg. Például a -T4 paraméter megakadályozza, hogy a
           dinamikusan változó letapogatásikésleltetés a TCP kapukon meghaladja a 10
           milliszekundumot, míg a -T5 paraméter ugyanezt az értéket 5 milliszekundumra
           korlátozza. A sablonok mellett továbbra is használhatóak az egyedi időzítési
           paraméterek és ezek minden esetben felülbírálják a sablonokban beállított
           alapértékeket. Modern és megbízható hálózatok letapogatása esetén ajánlott a -T4
           paraméter használata. Tartsa meg ezt a paramétert még akkor is, ha egyedi időzítési
           paramétereket használ, így kihasználhatja a sablonban lévő kisebb extra optimalizációt
           is.

           Ha tisztességes szélessávú vagy ethernet kapcsolatot használ, javasolt a -T4 paraméter
           állandó használata. Néhányan szeretik használni a -T5 paramétert, ám ez sok esetben
           túl agresszív lehet. Vannak akik a -T2 paramétert szeretik használni, mert azt
           gondolják, hogy így kisebb valószínűséggel döntik romba a célpontot, vagy mert magukat
           általában udvarias embernek gondolják. Ők azonban gyakran nem veszik észre, hogy a
           -Tpolite valójában milyen lassú. Ez a letapogatás tízszer hosszabb is lehet, mint egy
           alapértelemeztt. Az alapértelmezett időzítésnél (-T3) ritkán fordulnak elő
           összeomlások vagy sávszélesség problémák, ezért vatoss letapogatásnál célszerű ezt
           használni. Ezeknek a problémáknak a csökkentésére sokkal alkalmasabb a változat
           érzékelés elhagyása, mint az időzítési paraméterek állítgatása.

           Bár a -T0 és -T1 paraméterek hasznosak a behatolásérzékelők megtévesztésére, de sok
           célgép vagy kapu esetén a letapogatási idő különösen elnyújtják. Ilyen hosszú
           letapogatások esetén hasznosabb az időzítési paraméterek kézzel történő beállítása,
           mint a -T0 és -T1 paraméterekhez tartozó konzerv értékek használata.

           A T0 fő működési elve a letapogatások sorbaállítása, így egyszerre csak egy kaput
           tapogat le és a minden próba után vár 5 percet. A T1 és T2 beállításai hasonlóak, de a
           próbák között csak 15 másodpercet, illetve 0.4 másodpercet várnak. A T3 az Nmap
           alapértelmezett beállítása, mely már használja a párhuzamos működést is. A T4
           paraméter megfelel a --max-rtt-timeout 1250 --initial-rtt-timeout 500 --max-retries 6
           beállításoknak és a TCP letapogatási késleltetést 0.01 másodpercre állítja. A T5
           megfelel a --max-rtt-timeout 300 --min-rtt-timeout 50 --initial-rtt-timeout 250
           --max-retries 2 --host-timeout 15m beállításoknak és a TCP letapogatási késleltetést 5
           milliszekundumra állítja.

TűZFAL/IDS MEGKERüLéS éS BECSAPáS

       Az Internet úttörőinek szeme előtt egy teljesen nyitott hálózat lebegett, egy univerzális
       IP címtartománnyal, melyben bárki bárkivel kapcsolatot létesíthet. Itt bármely állomás
       információt kérhet és adhat bármely állomásnak. Az emberek a munkahelyükről is elérhetik
       az otthoni rendszereiket, beállíthatják a légkondicionálót, vagy kinyithatják az ajtó egy
       korán érkezett vendég előtt. Azonban a címtartomány szűkössége és bizonyos biztonsági
       megfontolások miatt ennek a látomásnak a megvalósítása nehézkessé vált. Az 1990-es évek
       elején a cégek tűzfalakat kezdtek telepíteni azzal a kifejezett szándékkal hogy az
       információ szabad áramlását akadályozzák. Nagyméretű hálózatokat kerítettek le az
       Internetről alkalmazás szűrőkkel, hálózati címfordítókkal és csomagszűrőkkel. Az
       információ szabad áramát szigorúan szabályozott csatornákba kényszerítették.

       A hálózati akadályok, mint például a tűzfalak nagymértékben megnehezítik egy hálózat
       felderítését. Nehezebbé teszik a hétköznapi hálózati felderítést, mivel éppen ebbőlk a
       célból tervezik őket. Mindezek ellenére az Nmap számos lehetőséget kínál az ilyen komplex
       hálózatok megértéséhez és a szűrők működésének ellenőrzéséhez. Arra is lehetőséget
       biztosít, hogy bizonyos gyengén kivitelezett védelmeket meg tudjunk kerülni. Az egyik
       legjobb módszer a saját hálózat viselkedésének megértésére, ha megpróbálja legyőzni azt.
       Helyezze magát a támadó szemszögébe és próbáljon ki néhány technikát ebből a fejezetből a
       saját hálózata ellen. Indítson el egy FTP ugráló letapogatást, egy üresjárati
       letapogatást, csomagtöredék alapú támadást vagy próbáljon alagutat létrehozni egy saját
       proxy kiszolgálón keresztül.

       Hogy tovább korlátozzák a hálózati aktivitást, a társaságok egyre gyakrabban ellenőrzik a
       hálózati forgalmat behatolásérzékelő rendszerekkel (IDS). Az összes nagyobb ilyen rendszer
       olyan szabálykészlettel érkezik, mely képes érzékelni az Nmap letapogatásait, mivel az
       ilyen letapogatások általában egy közelgő támadás előjelei. A legtöbb ilyen terméket azóta
       átalakították behatolás megelőző rendszerré (IPS), mivel képesek blokkolni a gyanúsnak
       ítélt forgalmat. A hálózati rendszergazdák és az IDS rendszerek szállítóinak nagy bánata,
       hogy a csomagok egyszerű analizálásával nagyon nehéz felismerni a rossz szándékot. A kellő
       türelemmel és szakértelemmel rendelkező támadók az Nmap egyes paramétereinek a
       segítségével könnyen megkerülhetik az IDS rendszereket. Ezalatt a rendszergazdáknak meg
       kell küzdeniük a rengeteg téves jelzéssel, ahol az ártatlan forgalom könnyen válthat ki
       riasztást vagy okozhatja a forgalom blokkolását.

       Időnként emberek azt javasolják, hogy az Nmap ne biztosítson lehetőséget a tűzfalak
       megkerülésére, vagy az IDS rendszerek megtévesztésére. Azzal érvelnek, hogy ezeket sokkal
       inkább fogja egy támadó rossz szándékkal használni, mint egy rendszergazda a biztonság
       növelésére. Ezzel a logikával az a probléma, hogy a támadók akkor is ezeket a módszereket
       fogják használni, legfeljebb más eszközt fognak használni, vagy maguk írják bele azokat az
       Nmap programba. Eközben a rendszergazdák egyre nehezebben fogják tudni ellátni a
       munkájukat. Sokkal jobb védekezés egy modern, folyamatosan javított FTP kiszolgálót
       használni, mint egy FTP ugráló letapogatást megvalósító program terjesztését
       megakadályozni.

       Nincs varázsfegyver (vagy Nmap paraméter) a tűzfalak és IDS rendszerek felismerésére és
       érzékelésére. Ehhez tudás és tapasztalat szükséges. Egy ilyen témájú oktatóanyag
       meghaladja ennek a leírásnak a kereteit, így csak a kapcsolódó paraméterek felsorolására
       és működésük rövid leírására szorítkozunk.

       -f (csomagok tördelése); --mtu (a megadott MTU érték használata) .
           Az -f paraméter használatakor a megadott letapogatást (beleértve a visszhang
           letapogatást is) az Nmap apróra tördelt IP csomagokkal hajtja végre. Az alapötlet az,
           hogy osszuk el a TCP fejlécet több csomagra, így nehezítve meg a csomagszűrők,
           behatolás érzékelők és más zavaró eszközök dolgát a tevékenységünk felismerésében.
           Azonban legyen óvatos! Néhány programnak gondot jelent az ilyen apró csomagok
           kezelése. A jó öreg Sniffit szaglászóprogram az első töredék vételekor azonnal
           szegmentációs hibát okoz. Ha egyszer adja meg ezt a paramétert, az Nmap 8 bájtos vagy
           kisebb darabokra tördeli a csomagokat az IP fejléc után. Így egy 20 bájtos TCP
           fejlécet 3 csomagra oszt fel, 2 csomag 8 bájtot, egy csomag pedig a maradék 4 bájtot
           fog szállítani. Természetesen minden darab tartalmaz egy IP fejlécet is. Ha ismét
           megadja az -f paramétert, akkor 16 bájtos töredékeket fog használni (csökkentve a
           töredékek számát). De megadhat saját eltolási értéket is az --mtu paraméter
           használatával. Ne használja egyszerre az -f és az --mtu paramétert. Az eltolás
           értékének mindig oszthatónak kell lennie nyolccal. Míg egyes csomagszűrőkön és
           tűzfalakon nem csúsznak át a töredezett csomagok (ilyen például a Linux rendszermag
           bekapcsolt CONFIG_IP_ALWAYS_DEFRAG paramétere, mely sorba állítja a töredékeket),
           addig egyes eszközök nem engedhetik meg ezt a teljesítmény csökkenést, így tiltják ezt
           a lehetőséget. Ismét más rendszerek azért nem engedélyezik ezt, mert a töredékek
           más-más útvonalon érkezhetnek a hálózatba. Néhány forrásrendszer a rendszermagon belül
           állítja össze a kimenő csomagtöredékeket. Erre példa a Linux iptables
           kapcsolatkövetési modulja. Hogy biztos lehessen abban, hogy a kimenő csomagok
           töredezettek, futtasson a letapogatással együtt egy szaglászót is, mint például a
           Wireshark. Ha az ön operációs rendszer ilyen problémákat okoz, próbálja ki a
           --send-eth paramétert, így kikerülheti az IP réteget és nyers ethernet kereteket
           küldhet el.

       -D <csali1 [,csali2][,ME],...> (Letapogatás álcázása csalikkal) .
           Végrehajt egy letapogatást csalik használatával, így a célpont azt érzékeli, hogy a
           csaliként megadott állomások is letapogatással próbálkoznak. Így az IDS rendszere
           egyidőben 5-10 letapogatást is érzékel, de nem tudja eldönteni, melyik a valós IP cím
           és melyik az ártatlan csali. Bár ezek legyőzhetőek útválasztón keresztüli
           nyomkövetéssel, a válasz eldobásával és más aktív eljárásokkal, de általánosságban ez
           egy jó mödszer a saját IP cím elrejtésére.

           A csalikat listáját vesszővel kell elválasztani. Kiegészítésként használhatja a ME
           paramétert a csalik listájában, amely a saját IP címét jelenti. Ha a ME paramétert a
           hatodik vagy későbbi pozícióban használja, a legtöbb letapogatás érzékelő (mint
           például a Solaris Scanlogd) valószínűleg egyáltalán nem fogja megjeleníteni az IP
           címét. Ha nem használja a ME paramétert, az Nmap véletlen pozícióba teszi az IP címét.
           Használhatja az RND paramétert, így véletlenszerű, nem fenntartott IP címeket
           generálhat, vagy az RND:<szám> paramétert, így a <szám>-nak megfelelő mennyiségű IP
           címet kap.

           Jegyezze meg, hogy a megadott csaliknak élő állomásoknak kell lenniük, különben
           véletlenül SYN elárasztásnak teheti ki a célpontokat. Ráadásul eléggé könnyű kitalálni
           a támadó kilétét, ha az IP címek közül csak egy él a hálózaton. Célszerűbb nevek
           helyett IP címeket használni (így a csalik hálózatában lévő névszerverek naplóiban nem
           jelenik meg az Ön IP címe).

           A program a csalikat mind a kezdeti visszhang letapogatásnál (az ICMP, SYN, ACK vagy
           bármi más használatakor) mind a későbbi kapuletapogatásoknál használja. Szintén
           használja a csalikat a távoli ooperációs rendszer felderítésekor (-O). Nem használ
           csalikat a változat érzékeléskor és a TCP kapcsolódási letapogatásnál.

           Nem érdemes túl sok csalit használni, mivel lelassíthatja a letapogatást és ronthatja
           a pontosságot. Ezen kívül néhány szolgáltató kiszűri a hamisított csomagokat, bár a
           legtöbb nem foglalkozik velük egyáltalán.

       -S <IP cím> (Hamis forráscím) .
           Néhány esetben az Nmap nem tudja meghatározni az Ön forráscímét (ilyenkor az Nmap
           figyelmeztető üzenetet küld). Ilyenkor az -S paraméter után adja meg annak a hálózati
           illesztőnek az IP címét, amelyen keresztül a csomagokat küldeni szeretné.

           Ennek a paraméternek egy másik lehetséges használata, hogy amikor a célponttal
           elhiteti, hogy valaki más próbálja meg letapogatni. Képzelje el, amikor egy cég azt
           látja, hogy egy versenytársa próbálja meg letapogatni! Az ilyen használathoz általában
           szükség van az -e és a -PN paraméterek használatára is. Jegyezze meg, hogy ilyenkor
           semmilyen választ nem fog kapni (azok a hamisított feladóhoz továbbítódnak), így az
           Nmap sem tud használható jelentést készíteni.

       -e <illesztő> (Megadott illesztő használata) .
           Megadja, hogy az Nmap melyik illesztőt használja a csomagok küldésére és fogadására.
           Az Nmap ezt automatikusan is képes érzékelni, de meg is adhatja, ha ez nem történik
           meg.

       --source-port <kapu száma>; -g <portnumber> (A forráskapu számának hamisítása) .
           Az egyik meglepően elterjedt hiba, hogy a forráskapu alapján bíznak meg egyes hálózati
           forgalmakban. Könnyű megérteni, miért is van ez így. Egy rendszergazda szeretne
           beállítani egy új, csillogó tűzfalat. Azonban a beüzemelés után a felhasználók
           elárasztják a panaszaikkal, mivel a programjaik többé nem működnek. Különösen a
           névfeloldással lehetnek problémák, mivel a külső hálózatból érkező UDP DNS válaszok
           többé nem tudnak belépni a belső hálózatba. Az FTP egy másik szokványos példa. Aktív
           FTP átviteleknél a kiszolgáló megpróbál visszafelé felépíteni egy kapcsolatot az
           ügyfél által kért fájl átviteléhez.

           Ezekre a problémákra léteznek biztonságos megoldások, akár alkalmazásszűrők, akár
           protokoll feldolgozó tűzfalmodulok formájában. Sajnos vannak könnyebb, de kevésbé
           biztonságos megoldások is. Felismervén, hogy a DNS válaszok az 53-as kapuról, az aktív
           FTP kapcsolatok pedig a 20-as kapuról érkeznek, a legtöbb rendszergazda beleesik abba
           a csapdába, hogy egyszerűen engedélyezi ezekről a kapukról a bejövő forgalmat. Gyakran
           azt feltételezik, hogy a támadók nem ismerik fel és nem használják ki ezeket a
           réseket. Máskor úgy gondolják, hogy ez csak ideiglenes lesz, amíg egy biztonságosabb
           megoldást nem találnak. Aztán elfelejtkeznek róla.

           Ám nemcsak a túlterhelt rendszergazdák esnek ebbe a csapdába. Számos termék érkezik
           ilyen gyenge szabályokkal. Különösen a Microsoft bűnös ebben a körben. A Windows 2000
           és Windows XP rendszerekkel szállított IPsec szűrő tartalamaz egy hallgatólagos
           szabályt, mely beenged minden TCP és UDP forgalmat, mely a 88-as forráskapuról érkezik
           (Kerberos). Egy másik, jól ismert eset volt a Zone Alarm személyi tűzfalakban a
           2.1.25-ös változatig meglévő hiba, mely beengedett minden UDP forgalmat az 53-as (DNS)
           vagy a 67-es (DHCP) forráskapukról.

           Ezeknek a hibáknak a kihasználásához az Nmap a -g és a --source-port paramétereket
           biztosítja (ezek egyenértékűek). Csak adja meg kapu számát és amennyiben lehetséges,
           az Nmap ezzel a forráskapuval fogja elküldeni a próbákat. Bizonyos operációs rendszer
           érzékelési tesztekhez az Nmap más kaput fog használni a helyes működéshez. A DNS
           kérések végrehajtásakor a --source-port beállításait nem veszi figyelembe, mivel
           ezeknek a kéréseknek a kezelését az Nmap a rendszer könyvtárain keresztül végzi. A
           legtöbb TCP letapogatás, beleértve a SYN letapogatást, valamint az UDP letapogatás
           teljes mértékben támogatja ezt a paramétert.

       --data-length <szám> (Véletlen adatok hozzáfűzése az elküldött csomagokhoz) .
           Normális esetben az Nmap csak minimális méretű csomagokat küld, melyek csak a fejlécet
           tartalmazzák. Így a TCP csomagjai általában csak 40, az ICMP visszhang kérései pedig
           csak 28 bájt hosszúak. Ennek a paraméternek a hatására az Nmap a megadott számú
           véletlen bájtot fűz hozzá a legtöbb elküdött csomaghoz. Az operációs rendszer
           érzékelésének (-O) próbacsomagjait ez nem érinti, mivel a pontosság miatt itt állandó
           próbákra van szükség. A legtöbb visszhang és kapuletapogató csomag azonban támogatja
           ezt a paramétert. Ez egy kicsit lelassítja a letapogatást, viszont kevésbé lesz
           feltűnő.

       --ip-options <S|R [útvonal]|L [útvonal]|T|U ... >; --ip-options <hexa karakterlánc>
       (Csomagok küldése megadott IP paraméterekkel) .
           Az IP protokoll[9] leírása felkínál pár paramétert, melyek a csomagok fejlécében
           használhatók. Nem úgy, mint a széles körben használt TCP paraméterek, az IP
           paraméterek ritkán láthatók praktikus és biztonsági megfontolások miatt. Valójában az
           Interneten lévő legtöbb útválasztó blokkolja a veszélyes paramétereket, mint például a
           forrás nyomkövetést. Néhány esetben a paraméterek hasznosak lehetnek a célpont felé
           vezető útvonal felderítésében és manipulálásában. Például felhasználhatja az útvonal
           rögzítése paramétert a célponthoz vezető útvonal felderítéséhez még akkor is, ha a
           hagyományos traceroute nem jár sikerrel. Vagy ha a csomagokat bizonyos tűzfalak
           eldobják, megadhat egy másik útvonalat a szigorú és a laza útválasztás paraméterekkel.

           Az IP paraméterek megadásának leghatásosabb módja ha az --ip-options után beírja az
           értékeket. A hexadecimális értékeket mindig \x karakterrek kezdje, majd következik két
           szám. Bizonyos karaktereket ismételhet is, ha a karakter után egy csillagot ír, majd
           megadja az ismétlések számát. Például a \x01\x07\x04\x00*36\x01 egy olyan
           hexadecimális karaktersorozat, mely 36 darab NULL bájtot tartalmaz.

           Az Nmap a paraméterek megadásának egy rövidebb módját is felkínálja. Az R, T és U
           paraméterekkel az útvonal rögzítését, az időbélyeg rögzítését, vagy mindkettőt
           kérheti. A laza vagy a szigorú útvonalkövetést az L vagy az S paraméter és az IP címek
           szóközzel elválasztott listájának megadásával kérhet.

           Ha szeretné nyomon követni az elküdött és a beérkezett csomagokban lévő beállításokat,
           adja meg a --packet-trace paramétert. Ha további információkra és példákra kíváncsi az
           Nmap programban használható IP paraméterekkel kapcsolatban, látogasson el a
           http://seclists.org/nmap-dev/2006/q3/0052.html címre.

       --ttl <érték> (A time-to-live mező beállítása) .
           Beállítja az IPv4 csomag time-to-live mezőjét a megadott értékre.

       --randomize-hosts (Összekeveri a célpontok sorrendjét) .
           Utasítja az Nmap programot, hogy a letapogatás előtt keverje össze a célpontok
           csoportjának sorrendjét (maximum 16384 gép). Ez a letapogatást kevésbé nyilvánvalóvá
           teszi a legtöbb hálózati megfigyelő rendszer számára, különösen ha egy lassú
           időzítéssel is kombinálja. Ha nagyobb csoportot szeretne megkeverni, állítsa be a
           PING_GROUP_SZ paramétert az nmap.h fájlban és fordítsa le újra a programot. Egy másik
           megoldás lehet, ha a célpontok címeit egy lista letapogatással szedi össze (-sL -n -oN
           fájlnév), megkeveri azokat egy Perl parancsfájllal, majd ezt a listát adja át az Nmap
           programnak az -iL paraméterrel.

       --spoof-mac <MAC cím, előtag vagy gyártó name> (MAC cím hamisítása) .
           Arra utasítja az Nmap programot, hogy az összes elküldött ethernet kerethez a megadott
           MAC címet használja. Ehhez a paraméterhez automatikusan hozzáadódik a --send-eth
           paraméter is, így biztosítva, hogy az Nmap valójában ethernet-szintű csomagokat
           küldjön. A MAC cím több formátumban is megadható. Ha a megadott paraméter egy egyszerű
           “0”, az Nmap egy teljesen véletlen MAC címet választ arra munkamenetre. Ha a megadott
           karakterlánc páros számú hexadecimális számból áll (a párok elválaszthatók
           kettősponttal), az Nmap ezt a MAC címet fogja használni. Ha kevesebb, mint 12
           számjegyet adott meg, az Nmap a fennmaradó részt véletlen értékekkel tölti fel. Ha a
           megadott érték nem 0 vagy hexadecimális karakterlánc, az Nmap elvégez egy keresést az
           nmap-mac-prefixes fájlban, hogy található-e a megadott karakterlánccal megegyező nevű
           gyártó (ez érzékeny a nagy- és kisbetűkre). Ha talál egyezést, az Nmap a gyártó OUI
           mezőjét fogja használni (3 bájtos előtag), a fennmaradó 3 bájtot pedig véletlen
           értékekkel tölti fel. Példák az érvényes --spoof-mac paraméterre: Apple, 0,
           01:02:03:04:05:06, deadbeefcafe, 0020F2 és Cisco.

       --badsum (Csomagok küldése hamis TCP/UDP ellenőrző összeggel) .
           Az Nmap a csomagokat hamis TCP vagy UDP ellenőrző összeggel fogja elküldeni a célpont
           felé. Mivel elméletileg minden állomás IP verme az ilyen csomagokat helyesen eldobja,
           ezért bármilyen válasz tűzfalra vagy IDS rendszerre utal, melyek nem foglalkoznak az
           ellenőrző összeg vizsgálatával. További részletek erről a technikáról a
           https://nmap.org/p60-12.txt címen.

KIMENET

       Bármely biztonsági eszköz csak annyira hasznos, amennyire az általa generált kimenet
       használható. A bonyolult tesztek és eljárások keveset érnek, ha az eredményt nem
       áttekinthető és érhető módon szolgáltatják. Az Nmap programot annyiféle módon használják
       emberek és más programok is, hogy egyféle kimeneti formátum nem lenne megfelelő
       mindenkinek. Így az Nmap többféle formátumot kínál, beleértve az emberek számára hasznos
       interaktív módot és a programok által könnyen feldolgozható XML-t.

       A különböző kimeneti formátumok mellett az Nmap néhány paraméterrel lehetővé teszi mind a
       kimenet, mind a hibakeresési információk bőbeszédűségének beállítását. A kimenti adatok
       mind a szabványos kimenetre, mind egy megadott nevű fájlba kerülhetnek. Az Nmap képes a
       fájlhoz hozzáfűzni, vagy felülírni azt. A kimeneti fájlok alkalmasak még megszakított
       letapogatások folytatására is.

       Az Nmap kimenete öt különféle formátumban érhető el. Az alapértelmezett elnevezése az
       interaktív kimenet amely a szabványos kimenetre kerül (stdout). Létezik még egy normál
       kimenet is, mely csak annyiban különbözik az interaktívtól, hogy kevesebb futásidejű
       üzenetet és figyelmeztetést jelenít meg, mivel feltételezi, hogy az adatok elemzésére csak
       a letapogatás befejezése után kerül sor, nem pedig folyamatosan.

       Az XML kimenet az egyik legfontosabb kimeneti típus, mivel átalakítható HTML dokumentummá,
       könnyen feldolgozható más programmal (mint például az Nmap grafikus felülete) és
       adatbázisba is importálható.

       A fennmaradó két kimeneti típus közül az egyik az egyszerű grep által feldolgozható
       kimenet, mely a legtöbb információt jeleníti meg az állomásról egy sorban, a másik a
       sCRiPt KiDDi3 0utPUt azoknak, akik úgy gondolnak magukra, mint |<-r4d.

       Míg az alapértelmezett interaktív kimenetnek nincs parancssori kapcsolója, a többi négy
       formátum ugyanazt a szintaktikát használja. Egyetlen paraméterük van, az eredményt tároló
       fájl neve. Több formátum is megadható egyszerre, de minden formátum csak egyszer
       használható. Például ha szeretné később átnézni a normál kimenet eredményét és egyben
       szeretné programmal is feldolgozni, akkor használhatja az -oX myscan.xml -oN myscan.nmap
       paramétert. Bár ebben a fejezetben az egyszerűség kedvéért rövid fájlneveket használunk
       (például myscan.xml), általában ajánlott hosszabb, jelentéssel bíró neveket használni. A
       nevek kiválasztásakor figyeljünk a személyes igényekre, használhatunk dátumot, vagy
       egy-két szavas rövid leírást a munka típusáról.

       Bár ezekkel a paraméterekkel az eredményeket fájlba menthetjük, az Nmap ettől függetlenül
       az interaktív kimenetet megjeleníti a szabvány kimeneten. Például az nmap -oX myscan.xml
       célpont parancs az XML kimenetet a myscan.xml fájlba írja és egyben megjeleníti azt az
       interaktív kimenetet is, amely az -oX paraméter megadása nélkül is megjelent volna. Ez a
       viselkedés megváltoztatható, ha a kimeneti formátum után egy kötőjelet ad meg
       paraméterként. Ilyenkor az Nmap kikapcsolja az interaktív kimenetet és ehelyett a
       szabványos kimeneti adatfolyamba írja a kívánt kimeneti formátumú adatokat. Így az nmap
       -oX - célpont parancs csak a stdout eszközre küldi el az XML kimenetet. A komoly hibákat
       továbbra is a normál hibakimenetre, a stderr eszközre írja.

       Az Nmap más paramétereitől eltérően a naplófájl paraméterjelzője (mint az -oX) és a
       fájlnév vagy kötőjel között kötelező szóközt hagyni. Ha ezt elhagyja és például az -oG-
       vagy az -oXscan.xml formátumban adja meg a paramétert, akkor kompatibilitási okoból egy
       normál formátumú kimeneti fájl jön létre G- és Xscan.xml nevekkel.

       Ezek közül a paraméterek közül mindegyik támogatja a fájlnevek strftime()-szerű
       átalakítását. A %H, %M, %S, %m, %d, %y és %Y megadása pontosan azt jelenti, mint az
       strftime() függvényben. A %T ugyanazt jelenti, mint a %H%M%S, a %R ugyanazt jelenti, mint
       a %H%M és a %D ugyanazt jelenti, mint a %m%d%y. ha a % jelet bármilyen más karakter
       követi, akkor azt a karaktert egyszerűen tovább adja (például a %% egy százalékjelet ad
       tovább). Így az -oX 'scan-%T-%D.xml' paraméter megadása egy XML fájlt hoz létre
       scan-144840-121307.xml névvel.

       Az Nmap lehetőséget biztosít a letapogatás részletességének beállítására, valamint arra,
       hogy az eredményeket hozzáfűzze egy meglévő fájlhoz ahelyett, hogy felülírná. A
       paraméterek leírása az alábbiakban található.

       Nmap kimeneti formátumok

       -oN <fájlnév> (normál kimenet) .
           Ezzel a kéréssel a normál kimenet a megadott nevű fájlba lesz átirányítva. Ahogy a
           fentiekben olvashatta, ez egy kicsit különbözik az interaktív kimenettől.

       -oX <fájlnév> (XML kimenet) .
           Ezzel a kéréssel az XML kimenet a megadott nevű fájlba lesz átirányítva. Az Nmap a
           fájlhoz hozzáfűz egy dokumentum típusmeghatározást si (DTD), így az XML feldolgozók
           ellenőrizhetik az Nmap XML kimenetét. Bár ez elsősorban programbeli felhasználásra
           készült, de segítséget nyújt az embereknek is az Nmap XML kimenetének értelmezésében.
           A DTD leírja a formátum érvényes elemeit és gyakran felsorolja a tulajdonságokat és
           azok értékeit is. A legfrissebb változat mindig megtalálható a
           https://nmap.org/data/nmap.dtd címen.

           XML egy stabil formátumot kínál, mely programból könnyen feldolgozható. Ingyenes XML
           feldolgozók az összes nagyobb programozási nyelvhez elérhetők, beleértve a C/C++,
           Perl, Python és Java nyelveket. Az Nmap kimenetének feldolgozására és működésének
           vezérlésére a legtöbb nyelvhez már készültek kapcsolódó munkák. Perl CPAN példák
           találhatók a Nmap::Scanner[10] és a Nmap::Parser[11] címeken. A legtöbb esetben az XML
           az előnyben részesített formátum.

           Az XML kimenet hivatkozik egy XSL stíluslapra, melynek segítségével az eredmények HTML
           formátumra alakíthatók. Ezt a legegyszerűbben úgy használhatja, hogy az XML kimenetet
           betölti egy böngészőbe. Alapesetben ez csak azon a gépen működik, amelyen az Nmap fut
           (vagy egy hasonlóan beálított gépen), mivel az nmap.xsl elérési útvonala bele van
           drótozva a programba. A --webxml vagy a --stylesheet paraméterek megadásával olyan
           hordozható XML fájlt hozhat létre, mely bármely Internetre kötött gépen megjeleníthető
           HTML formátumban.

       -oS <fájlnév> (Szkriptkölyök kimenet) .
           A szkriptkölyök kimenet olyan, mint az interaktív kimenet, csak még átmegy egy végső
           feldolgozáson. Így jobban passzol az olyan hekkerek lelkivilágához, akik előzőleg
           lenézték az Nmap egységes helyesírását és a nagybetűk használatát. Gyenge
           humorérzékűek úgy gondolhatják, hogy ez a paraméter nevetségessé akarja tenni a
           szkriptkölyköket ahelyett, hogy “segítené őket”.

       -oG <fájlnév> (grep által feldolgozható kimenet) .
           Ez a kimenti formátum maradt a végére, mivel ez egy elavult formátum. Az XML sokkal
           használhatóbb és tapasztalat felhasználók számára majdnem olyan kényelmes is. Az XML
           egy szabvány, melyet feldolgozó programok százai támogatnak, míg a greppel
           feldolgozható kimenet csak egy egyszerű barkácsolás. Az XML könnyen bővíthető az új
           Nmap tulajdonságok támogatásához, míg ezek a bővítések a helyhiány miatt gyakran
           kimaradnak a greppel feldolgozható kimentből.

           Mindezek ellenére a greppel feldolgozható kimenet még mindig nagyon népszerű. Egyszerű
           formátumú, mely minden egyes célpont adatait egyetlen sorban adja vissza, egyszerűen
           kereshető és feldolgozható olyan alap Unix eszközökkel, mint a grep, awk, cut, sed,
           diff, vagy egy Perl parancsfájl. Emellett használható még egyszeri tesztek
           parancssorból történő elvégzésére. Az összes nyitott SSH kapujú, vagy Solaris
           operációs rendszert futtató állomás megtalálásához elég egy egyszerű greppel
           feldolgozható kimenet, melyet az awk vagy a cut programba átirányítva kinyomtatható a
           kívánt információ.

           A greppel feldolgozható kimenet megjegyzésekből (#-tel kezdődő sorok) és a célpont
           soraiból áll. A célpont sora 6 címzett mezőt tartalmaz, tabulátorral elválasztva,
           kettősponttal a végén. A mezők nevei: Állomás (Host), Kapuk (Ports), Protokollok
           (Protocols), Mellőzött állapot (Ignored State), Operációs rendszer (OS), Sorozatszám
           (Seq Index), IP ID és Állapot (Status).

           Ezek közül a mezők közül általábana legfontosabb a Ports, mely információkat tartalmaz
           az összes érdekes kapuról. Ez egy vesszővel elválasztott lista. Minden egyes bejegyzés
           egy-egy kaput jelent és hét almezőt tartalmaz perjellel (/) elválasztva. Az almezők
           nevei: Kapuszám (Port number), Állapot (State), Protokoll (Protocol), Tulajdonos
           (Owner), Szolgáltatás (Service), SunRPC info és Változat (Version info).

           Csakúgy, mint az XML kimenet esetében, ez a leírás ennek a kimenetnek sem tartalmazza
           a teljes leírását. Az Nmap greppel feldolgozható kimenetének részletes leírása a
           http://www.unspecific.com/nmap-oG-output címen található.

       -oA <alapnév> (Minden kimeneti formátum használata) .
           Kényelemből használhatja az -oA alapnév paramétert, ha a kimenetet egyszerre akarja
           normál, XML és greppel feldolgozható formátumban. Ezek az alapnév.nmap, az alapnév.xml
           és az alapnév.gnmap fájlokban tárolódnak. Mint minden programban, itt is megadhatja a
           fájlok tárolásának teljes útvonalát, mint például ~/nmaplogs/foocorp/ Unix vagy
           c:\hacking\sco Windows rendszereknél.

       Részletezés és hibakeresési paraméterek

       -v (Növeli az adatok részletességét) .
           Ha növeli a részletességi szintet, az Nmap több információt jelenít meg a folyamatban
           lévő letapogatásról. A nyitott kapu a megtalálásuk sorrendjében jelennek meg. Ha az
           Nmap úgy érzékeli, hogy a letapogatás pár percnél többet fog igénybe venni, akkor
           megjelenít egy várható befejezési időpontot is. Ha még részletesebb információkra
           kiváncsi, használja kétszer a paramétert.

           A legtöbb változás csak az interaktív kimenetet érinti és csak néhány van hatással a
           normál és a szkriptkölyök kimenetre. A többi kimenet gépi feldolgozásra készült, így
           ezekben az Nmap alaphelyzetben is részletes információkat jelenít meg. Ennek ellenére
           van pár változás ezekben a módokban, mivel néhány részlet elhagyása jelentősen
           csökkenti a kimenet méretét. Például a greppel feldolgozható kimenetben a megjegyzések
           csak a részletes módban jelennek meg, mivel ezek eléggé hosszúak lehetnek.

       -d [szint] (Növeli vagy beállítja a hibakeresés szintjét) .
           Ha a részletes üzemmód nem ad visza elegendő információt, a hibakeresési mód képes
           elárasztani adatokkal! Csakúgy, mint a részletes üzemmód (-v), a hibakeresési üzemmód
           is egy parancssori kapcsolóval aktivizálható (-d), melynek szintje a kapcsoló
           többszóri megadásával növelhető. Emellett a hibakeresés szintjét a -d paraméternek
           átadott értékkek is beállíthatja. Például a -d9 9-es szintet állít be. Ez a
           legmagasabb beállítható szint és - hacsak nem egy egyszerű letapogatás futtat - több
           száz sornyi információt fog kinyomtatni.

           A hibakeresési kimenet hasznos lehet, ha valamilyen hibát gyanít az Nmap program
           működésében, vagy egyszerűen csak szeretné megérteni, hogy mit és miért csinál az
           Nmap. Mivel ez a funkció elsősorban fejlesztőknek készült, ezért a legtöbb megjelenő
           információ nem is értelmezhető könnyen. Kaphat például egy ilyen kimenetet: Timeout
           vals: srtt: -1 rttvar: -1 to: 1000000 delta 14987 ==> srtt: 14987 rttvar: 14987 to:
           100000. Ha nem ért egy sort egyszerűen figyelmen kívül hagyhatja, megnézheti a program
           forráskódjában vagy segítséget kérhet a fejlesztői levelező listán (nmap-dev). Néhány
           sor könnyen érthető, de a hibakeresési szint növekedésével az üzenetek egyre
           homályosabbá válnak.

       --packet-trace (Az elküldött és fogadott csomagok és adatok követése) .
           Az Nmap minden elküldött és fogadott csomagról összegzést készít. Ezt a legtöbbször
           csak hibakeresésre használják, de hasznos lehet olyanoknak is, akik szeretnék
           megérteni, hogy mi történik a színfalak mögött. Hogy elkerülhető legyen sorok
           százainak a megjelenítése, érdemes korlátozni a letapogatni kívánt kapuk számát
           például a -p20-30 paraméter megadásával. Ha csak a változat érzékelés részleteire
           kiváncsi, használja a --version-trace paramétert.

       --open (Csak a nyitott (vagy valószínűleg nyitott) kapukat mutatja) .
           Néha csak azok a kapuk érdekesek, amelyekhez kapcsolódni lehet (nyitott) és nincs
           szükség agyonzsúfolni a kimenetet a zárt, szűrt és zárt|szűrt kapukkal. A kimenet
           testreszabása általában a letapogatás után történik a grep, awk vagy Perl
           használatával, de a rengeteg kérés hatására ez a lehetőség is bekerült a programba. Az
           --open megadásával csak a nyitott, nyitott|szűrt és a szűretlen állapotú kapuk
           kerülnek a kimenetre. Ezeknek a kapuknak a kezelése ugyanúgy történik, mint normál
           esetben, így a nyitott|szűrt és a szűretlen kapuk csak egy számként jelennek meg, ha
           túl sok van belőlük.

       --iflist (Illesztők és útvonalak listázása) .
           Megjeleníti az Nmap által érzékelt illesztőket és rendszerútvonalakat. Ez hasznos
           lehet az útválasztási problémák hibakeresésében vagy az eszközök hibás kezelésekor
           (például az Nmap egy PPP kapcsolatot ethernet kapcsolatnak érzékel).

       --log-errors (A hibák/figyelmeztetések rögzítése a normál módú kimenti fájlba) .
           Az nmap által kiírt hibák és figyelmeztetések általában csak a képernyőn (interaktív
           kimenet) jelnnek meg, a normál formátumú kimenti fájlt érintetlenül hagyva. Ha
           szeretné ezeket az üzeneteket a normál kimenti fájlban is látni, adja meg ezt a
           paramétert. Ez hasznos lehet akkor, ha nem figyeli az interaktív kimenetet vagy
           valamilyen hibát próbál megtalálni. Az üzenetek az interaktív kimeneten ezután is
           megjelennek. Ez a paraméter nem működik azokkal a hibákkal, melyek a hibásan megadott
           parancssori kapcsolókkal függnek össze, mivel az Nmap ilyenkor még nem készítette elő
           a kimenti fájlt. Ráadásként néhány NMap hiba/figyelmeztetés más rendszert használ és
           nem támogatja ezt a paramétert. Ennek a paraméternek az alternatívája lehet az
           interaktív kimenet (beleértve a szabvány hibakimenetet) átirányítása egy fájlba. Míg a
           legtöbb Unix parancshéj ezt könnyen lehetővé teszi, Windows alatt ez egy kissé
           bonyolult lehet.

       Vegyes kimeneti paraméterek

       --append-output (Felülírás helyett hozzáfűzés a kimenti fájlhoz) .
           Ha megad egy fájlnevet egy kimeneti paraméterhez (mint például az -oX vagy az -oN),
           akkor a program alapértelmezettként felülírja a meglévő fájlt. Ha szeretné megtartani
           a fájl tartalmát és hozzáfűzni az új eredményeket, adja meg az --append-output
           paramétert. Így futtatva az Nmap programot az összes megadott fájlhoz hozzáfűzi az új
           eredményeket a felülírás helyett. Ez az XML kimenettel (-oX) nem működik jól együtt,
           így ez - a fájl kézzel történő javításáig - feldolgozási problémát okozhat.

       --resume <fájlnév> (Megszakított letapogatás folytatása) .
           Néhány kiterjedt NMap letapogatás nagyon hosszú időt vehet igénybe - néha napokig
           tarthat. Néhány letapogatás nem mindig fut le a befejezésig. Bizonyos korlátozások
           megakadályozhatják, hogy az Nmap munkaidő alatt fusson, leállhat a hálózat, az Nmap
           programot futtató gép elszenvedhet egy nem várt újraindítást, de maga az Nmap is
           összeomolhat. Az Nmap futását a rendszergazda is megszakíthatja a ctrl-C lenyomásával.
           A teljes letapogatás újraindítása a kezdetektől nem éppen egy kívánt állapot.
           Szerencsére ha a normál (-oN) vagy a greppel feldolgozható (-oG) naplófájl megmaradt,
           a felhasználó utasíthatja az Nmap programot, hogy folytassa a letapogatást a
           megszakítás pontjánál. Egyszerűen adja meg a --resume kapcsolót és a normál/greppel
           feldolgozható kimeneti fájl nevét. Más paraméter nem adható meg, mivel az Nmap a
           kimeneti fájl feldolgozásával visszaállítja az eredeti paramétereket. Egyszerűen írja
           be az nmap --resume fájlnév parancsot. Az Nmap az új adatokat hozzáfűzi az előző
           futtatás során megadott fájlhoz. Az XML kimeneti formátumnál a folytatás nem
           támogatott, mivel a két futtatás eredményének egy fájlba történő összevonása eléggé
           bonyolult lehet.

       --stylesheet <útvonal vagy cím> (XSL stíluslap beállítása az XML kimenet átalakításhoz) .
           Az XML fájlok megtekintéséhez és átalakításához HTML formátumra az Nmap rendelkezik
           egy saját XSL stíluslappal nmap.xsl néven. Az XML kimenet tartalmaz egy xml-stylesheet
           irányelvet, mely az Nmap programmal eredetileg telepített nmap.xml fájlra hivatkozik
           (Windowson az aktuális munkakönyvtárra). Egyszerűen töltse be az XML kimenetet egy
           modern webböngészőbe és az automatikusan betölti az nmap.xsl fájlt és megjeleníti az
           eredményeket. Ha más stíluslapot akar használni, adja meg azt a --stylesheet kapcsoló
           után. A teljes útvonalat vagy címet meg kell adnia. Egy megszokott hivatkozás a
           --stylesheet https://nmap.org/data/nmap.xsl. Ez arra utasítja a böngészőt, hogy az
           Insecure.org címről töltse be a legfrissebb stíluslapot. A --webxml paraméterrel
           ugyanezt a hatást érheti el, csak kevesebbet kell gépelni és megjegyezni. Az
           Insecure.org címről letöltött stíluslap segítségével olyan gépen is megtekintheti az
           eredményeket, melyen nincs telepítve az Nmap (és így az nmap.xsl sem). Gyakran a cím
           megadása sokkal hasznosabb, de biztonsági okokból az alapértelmezett a helyi
           fájlrendszeren lévő nmap.xsl használata.

       --webxml (Stíluslap betöltése az Insecure.Org oldalról) .
           Ez egy kényelmesebb megvalósítása a --stylesheet https://nmap.org/data/nmap.xsl
           kapcsolónak.

       --no_stylesheet (Kihagyja az XSL stíluslap meghatározását az XML fájlból) .
           Megakadályozza, hogy az Nmap az XML kimeneti fájlban stíluslap bejegyzést hozzon
           létre. Kimarad az xml-stylesheet irányelv.

VEGYES PARAMéTEREK

       Ebben a szakaszban néhány olyan fontos (és kevésbé fontos) paraméter leírása található,
       melyek nem igazán illenek más fejezetekbe.

       -6 (IPv6 letapogatás engedélyezése) .
           2002 óta az Nmap legnépszerűbb tulajdonsága az IPv6 támogatás. A visszhang letapogatás
           (csak TCP), a kapcsolódási letapogatás és a változat érzékelés támogatott IPv6
           formátumban is. A parancs leírása megegyezik az általánossal, a különbség annyi, hogy
           a -6 kapcsolót is meg kell adnia. Természetesen IPv6 formátumú címet kell megadnia, ha
           nem állomásnevet akar használni. Egy cím például így nézhet ki:
           3ffe:7501:4819:2000:210:f3ff:fe03:14d0, tehát javasolt inkább az állomásnév
           használata. A kimenet ugyanúgy néz ki, mint általában, az egyetlen különbség az
           “érdekes kapuknál” látható IPv6 cím.

           Bár az IPv6 nem terjedt el viharos gyorsasággal a világban, egyes országokban
           (általában Ázsiában) egyre inkább ezt használják és a legtöbb modern operációs
           rendszer támogatja. Ha az Nmap programot IPv6 támogatással akarja használni, akkor
           mind a forrás- mind a célgépnek IPv6 beállítást kell használnia. Ha az Ön
           szolgáltatója (mint a legtöbb általában) nem biztosít Önnek IPv6 címet, igénybe vehet
           ingyenes alagút szolgáltatókat, melyek kiválóan működnek együtt az Nmap programmal. Az
           egyik legjobb ezek közül a BT Exact. Szintén jól használható még a Hurricane Electric
           nevű szolgáltató http://ipv6tb.he.net/. Szintén népszerűek az Ipv6-ról Ipv4-re
           alagutat biztosító szolgáltatók is.

       -A (Agresszív letapogatási paraméterek) .
           Ez a paraméter további agresszív és fejlett tulajdonságokat engedélyez. Jelenleg
           engedélyezi az operációs rendszer érzékelést (-O), a változat érzékelést (-sV), a
           parancsfájl alapú letapogatást (-sC) és az útvonalkövetést (--traceroute). A jövőben
           további funkciók is bekerülhetnek a körbe. A cél az, hogy a felhasználók számára egy
           átfogó letapogatási készletet biztosítson anélkül, hogy rengeteg paramétert kelljen
           megjegyezni. Ez a paraméter csak a tulajdonságokat engedélyezi. Nincs hatással az
           időzítési paraméterekre (mint a -T4) vagy a részletességi paraméterekre (-v), melyeket
           külön be kell állítani.

       --datadir <könyvtárnév> (Saját Nmap adatfájl helyének megadása) .
           Az Nmap futás közben az alábbi fájlokból szerez be speciális információkat:
           nmap-service-probes, nmap-services, nmap-protocols, nmap-rpc, nmap-mac-prefixes és
           nmap-os-db. Ha ezek közül bármelyik fájlnak külön megadja az elérhetőséggét (a
           --servicedb vagy a --versiondb paraméterrel), akkor ezt a fájlt ezen a helyen fogja
           keresni. Ezután az NMap ezeket a fájlokat a --datadir paraméterben megadott
           könyvtárban fogja keresni (ha megadta). Azokat a fájlokat, melyeket ott nem talál meg,
           az NMAPDIR környezeti változóban megadott könyvtárban fogja keresni. Ezután következik
           az ~/.nmap fájl (csak POSIX rendszereknél) vagy az Nmap futtatható állomány helye
           (csak Win32 rendszereknél), majd a fordításnál megadott helyek, mint például az
           /usr/local/share/nmap vagy az /usr/share/nmap. Legvégső próbaként az Nmap körülnéz az
           aktuális könyvtárban.

       --servicedb <szolgáltatásfájl> (Saját szolgáltatásfájl megadása) .
           Arra utasítja az Nmap programot, hogy a megadott szolgáltatásfájlt használja a
           programmal szállított nmap-services fájl helyett. Ennek a paraméternek a használata
           gyors letapogatást (-F) eredményez. További információkért nézze meg a --datadir
           paraméter leírását.

       --versiondb <szolgáltatás próbafájl> (Saját szolgáltatás próbafájl megadása) .
           Arra utasítja az Nmap programot, hogy a megadott szolgáltatás próbafájlt használja a
           programmal szállított nmap-service-probes fájl helyett. További információkért nézze
           meg a --datadir paraméter leírását.

       --send-eth (Nyers ethernet keretek küldése) .
           Arra utasítja az Nmap programot, hogy a csomagokat az ethernet (adatkapcsolati)
           rétegen keresztül küldje a magasabb IP (hálózati) réteg helyett. Alaphelyzetben a Nmap
           a futattó környezethez legjobban illeszkedő megoldást választja. Unix rendszereken
           általában a nyers csatolók (IP réteg) adják a leghatékonyabb eredményt, míg a Windows
           rendszereknél szükség van az ethernet keretekre, mivel a Microsoft tiltja a nyers
           csatolók használatának támogatását. Unix rendszereken az Nmap ennek a paraméternek a
           megadása ellenére is a nyers IP csomagokat fogja használni, ha nem talál más
           választási lehetőséget (például nincs ethernet kapcsolat).

       --send-ip (Küldés az IP rétegen keresztül) .
           Arra utasítja az Nmap programot, hogy a csomagokat IP csatolókon keresztül küldje az
           alacsonyabb szintű ethernet keretek helyett. Ez az előzőekben tárgyalt --send-eth
           paraméter kiegészítője.

       --privileged (Feltételezi, hogy a felhasználó teljes jogosultsággal rendelkezik) .
           Az Nmap feltételezi, hogy a felhasználó elegendő jogosultsággal rendelkezik olyan
           műveletek elvégzéséhez, mint az adatküldés nyers csatolókon keresztül, csomagok
           fürkészése és más olyan műveletek, melyek általában rendszergazdai jogosultságokat
           igényelnek a Unix rendszereken. Alapesetben az Nmap kilép, ha ilyen műveletre
           utasítják és a geteuid() függvény nem nullát ad vissza. A --privileged paraméter jól
           használható a Linux rendszermag képességeivel és olyan rendszerekkel, amelyek lehetővé
           teszik, hogy alacsonyabb jogosultságú felhasználók nyers csomagokat küldjenek.
           Figyeljen arra, hogy ezt a paramétert még a jogosultságot igénylő műveletek (SYN
           letapogatás, operációs rendszer érzékelés stb.) paraméterei előtt meg kell adnia. A
           --privileged paraméterrel egyenértékű az NMAP_PRIVILEGED környezeti változó
           beállítása.

       --unprivileged (Feltételezi, hogy a felhasználónak nincs elegendő jogosultsága) .
           Ez a --privileged paraméter ellentéte. Az Nmap úgy kezeli a felhasználót, mint akinek
           nincs jogosultsága nyers csatolók használatára és csomagok kifürkészésére. Hasznos
           lehet tesztelésnél, hibakeresésnél vagy amikor az operációs rendszer nyers hálózati
           funkciói sérültek. Az --unprivileged paraméterrel egyenértékű az NMAP_UNPRIVILEGED
           környezeti változó beállítása.

       --release-memory (Kilépés előtt felszabadítja a memóriát) .
           Ez a paraméter csak a memóriaszivárgási hibák keresésekor hasznos. Arra utasítja az
           Nmap programot, hogy a kilépés előtt szabadítsa fel a lefoglalt memóriát, így a
           memóriaszivárgás könnyen felderíthető. Normál helyzetben az Nmap átugorja ezt, mivel a
           program leállításakor az operációs rendszert ezt amúgy is végrehajtja.

       --interactive (Indítás interaktív módban) .
           Interaktív módban indítja el az Nmap programot, mely így egy készenléti jelet ad
           vissza. Így könnyen indíthatók párhuzamos letapogatások (akár szinkronban, akár a
           háttérben). Ez olyan felhasználóknak hasznos, akik többfelhasználós rendszerben
           akarják letesztelni a biztonságukat és nem akarják a többi felhasználó tudomására
           hozni, hogy mely rendszert vizsgálják. Használja az --interactive paramétert az
           üzzemód bekapcsolásához, majd nyomja le a h billentyűt a súgó megjelenítéséhez. Ezt a
           paramétert ritkán használják, mivel egy megfelelő parancshéj általában sokkal
           kényelmesebb és több funkcióval rendelkezik. Ennél a paraméternél használható a
           felkiáltójel (!) operátor, mellyel héjparancsokat lehet végrehajtani. Ez az egyik
           legfőbb érv, hogy miért nem szabad az Nmap programot setuid beállítással telepíteni.

       -V; --version (Programváltozat megjelenítése) .
           Megjeleníti az Nmap program változatszámát és kilép.

       -h; --help (Súgólap megjelenítése) .
           Megjelenít egy rövid súgót a leggyakrabban használt parancsokról és paraméterekről.
           Ugyanezt a képernyőt kapja, ha az Nmap parancsot paraméterek nélkül futtatja le.

FUTáSIDEJű KAPCSOLAT

       Az Nmap program futása alatt minden billentyű lenyomása rögzítésre kerül. Így kapcsolat
       létesíthető a programmal anélkül, hogy le kellene állítani majd újraindítani azt. Bizonyos
       billentyűkkel módosíthat egyes paramétereket, míg a többi billentyű lenyomásával egy
       állapotjelentés jelenik meg az éppen futó letapogatásról. ltalános szabály, hogy a
       kisbetűk növelik a megjelenített információ mennyiségét, míg a nagybetűk csökkentik azt.
       Segítségért használja a ‘?’ billentyűt.

       v / V
           Növeli / csökkenti a megjelenített információk mennyiségét

       d / D
           Növeli / csökkenti a hibakeresési adatok mennyiségét

       p / P
           Bekapcsolja / kikapcsolja a csomagok nyomkövetését

       ?
           Megjeleníti a futásidejű súgót

       Bármely más billentyű
           Megjelenít egy hasonló állapotjelentést:

           Stats: 0:00:08 elapsed; 111 hosts completed (5 up), 5 undergoing Service Scan

           Service scan Timing: About 28.00% done; ETC: 16:18 (0:00:15 remaining)

PéLDáK

       Ebben a fejezetben néhány példa következik az Nmap használatára, az egyszerűbb
       rutinfeladatoktól a bonyolultabb, beavatottabbak számára valókig. Néhány IP cím és
       tartománynév azért került be a példákba, hogy a dolgok eléggé konkrétak legyenek. Ezeket
       helyettesítse olyan IP címekkel és nevekkel, melyek a saját hálózatából származnak. A
       program készítői nem hiszik, hogy a kapuletapogatás valójában illegális vagy illegális
       lehet. Ennek ellenére néhány rendszergazda nem veszi szívesen a kéretlen letapogatásokat
       és panaszt emelhet. A legjobb előzetesen megszerezni a szükséges engedélyeket.

       Tesztelési célból kipróbálhatja a scanme.nmap.org állomást. Ez az engedély kizárólag az
       Nmap programmal történő letapogatásra vonatkozik és nem terjed ki ártó kódok kipróbálására
       vagy szolgáltatásmegtagadási (DOS) támadások végrehajtására. A hálózat kapacításának
       megőrzése érdekében kérjük, hogy ne indítson napi néhány tucatnál több letapogatást. Ha
       valaki visszaélne ezzel az ingyenes tesztelési lehetőséggel, a tulajdonosok leállítják a
       rendszert és az Nmap a következő hibaüzenettel fog visszatérni: Failed to resolve given
       hostname/IP:scanme.nmap.org. Ugyanezek az engedélyek vonatkoznak a scanme2.nmap.org,
       scanme3.nmap.org és a további állomásokra is, bár ezek jelenleg még nem üzemelnek.

       nmap -v scanme.nmap.org

       Ezzel a paranccsal letapogatható az összes foglalt TCP kapu a scanme.nmap.org állomáson. A
       -v paraméter engedélyezi a bőbeszédű üzemmódot.

       nmap -sS -O scanme.nmap.org/24

       Elindít egy lopakodó SYN letapogatást minden olyan állomáson, mely a Scanme állomás “C
       osztályú” címterében található és elérhető. Emelett megpróbálja kideríteni, hogy az
       elérhető állomások milyen operációs rendszert futtatnak. A SYN letapogatás és az operációs
       rendszer felderítése miatt ennek a parancsnak a futtatásához rendszergazdai jogosultságok
       szükségesek.

       nmap -sV -p 22,53,110,143,4564 198.116.0-255.1-127

       Felderíti az állomásokat a 198.116-os B osztályú hálózat mind a 255 8 bites alhálózatának
       alsó felében és végrehajt rajtuk egy TCP letapogatást. Ellenőrzi, hogy a rendszereken
       fut-e SSH, DNS, POP3 vagy IMAP szolgáltatás a szabványos kapukon, illetve fut-e bármilyen
       szolgáltatás a 4564-os kapun. Ha bármely kapu nyitva található, egy változat érzékeléssel
       meghatározzuk az azon futó alkalmazás típusát.

       nmap -v -iR 100000 -PN -p 80

       Arra utasítja az Nmap programot, hogy válasszon ki véletlenszerűen 100 000 állomást és
       keressen rajtuk webkiszolgálót (80-as kapu). Az állomások felderítését a -PN paraméterrel
       kikapcsoljuk, mivel egy kapu letapogatásakor felesleges először néhány próbával
       kideríteni, hogy az állomás elérhető-e.

       nmap -PN -p80 -oX logs/pb-port80scan.xml -oG logs/pb-port80scan.gnmap 216.163.128.20/20

       Visszhang próbák nélkül letapogat 4096 IP címet webkiszolgáló után kutatva, a kimenetet
       pedig elmenti greppel feldolgozható és XML formátumban.

HIBáK

       Akárcsak a program készítője, az Nmap sem tökéletes. De segíthet jobbá tenni, ha elküldi a
       felfedezett hibák leírását, vagy javítást készít hozzájuk. Ha az Nmap nem az elvárásai
       szerint működik, először mindig szerezze be a legfrissebb változatot a https://nmap.org
       címről. Ha a probléma továbbra is fennáll, nézzen utána, hogy felfedezték-e már mások is.
       Keressen rá a Google-ban a hibaüzenetre vagy böngéssze át az Nmap fejlesztői listát a
       http://seclists.org/ címen. Olvassa végig ezt a leírást is. Ha nem talál semmit, küldjön
       egy hibajelentést az <dev@nmap.org> címre. Írjon le mindent, amit a hibával kapcsolatban
       tapasztalt. Adja meg pontosan a használt Nmap változatot és a futtató operációs rendszer
       változatát is. Az dev@nmap.org címre küldött hibajelzések és az Nmap használatával
       kapcsolatos kérdések valószínűleg gyorsabban megválaszolásra kerülnek, mintha azokat
       közvetlenül a program készítőjének (Fyodor) küldené.

       A hibajavítások sokkal hasznosabbak, mint a hibajelentések. A hibajavítások elkészítésével
       kapcsolatban tanácsokat kaphat a https://nmap.org/data/HACKING címen. A hibajavítások
       elküldhetők az nmap-dev listára (ez a javasolt), vagy közvetlenül a készítőnek is.

SZERZő

       Fyodor <fyodor@nmap.org> (http://insecure.org)

       Az évek során emberek százai járultak hozzá értékes munkájukkal az Nmap programhoz. Ezek
       részletezése megtalálható a CHANGELOG fájlban, mely az Nmap program terjesztése mellett
       elérhető a https://nmap.org/changelog.html címen is.

JOGI NYILATKOZAT

   Nmap szerzői jog és licenc.
       Nmap Biztonsági letapogató (C) 1996-2007 Insecure.Com LLC. Az Nmap az Insecure.Com LLC
       bejegyzett védjegye. Ez egy szabad program; szabadon továbbadható és/vagy módosítható a
       Szabad Szoftver Alapítvány által kiadott GNU General Public License 2-es változatának
       irányelvei szerint. Ez biztosítja Önnek a jogot, hogy bizonyos feltételek esetén ezt a
       programot használja, módosítsa és továbbadja. Ha az Nmap technológiáját üzleti célú
       programba kívánja beágyazni, más licencre van szüksége (írjon a <sales@insecure.com>
       címre). Több, biztonsági letapogatót forgalmazó cég kapott ilyen licencet az Nmap
       technológiájának használatára az állomás felderítés, kapupásztázás, operációs rendszer
       érzékelés és szolgáltatás/változat érzékelés területén.

       A GPL fontos korlátozásokat alkalmaz a “származtatott munkákkal” kapcsolatban, bár
       jelenleg a kifejezés nincs részletesen meghatározva. A félreértések elkerülése érdekében -
       és a GPL szándékait szem előtt tartva - a készítők úgy vélik, hogy egy alkalmazás akkor
       tekinthető “származtatott munkának”, ha az alábbiak közül bármelyik teljesül:

       •   Tartalmazza az Nmap forráskódját, vagy annak részletét

       •   Olvassa vagy felhasználja az Nmap jogvédett adatfájljait, mint az nmap-os-fingerprints
           vagy az nmap-service-probes.

       •   Futtatja az Nmap programot és feldolgozza az eredményt (ellentétben a tipikus
           parancshéj vagy végrehajtási menü alkalmazásokkal, melyek csak megjelenítik az Nmap
           nyers kimenetét, így nem tekinthetők származtatott munkának.)

       •   Integrálja/beépíti az Nmap programot egy üzleti célú futtatható telepítő programba,
           mint amilyen például az InstallShield.

       •   Kapcsolódik olyan programkönyvtárhoz, vagy futtat olyan programot mely az előbbiek
           közül bármelyiket teszi.

       Az “Nmap” kifejezés felhasználható az Nmap programból származtatott munkák bármely
       részére. A fenti lista nem kizárólagos, csak néhány példán keresztül megpróbálja tisztázni
       az Nmap készítőinek értelmezését a származtatott munkákkal kapcsolatban. Ezek a
       korlátozások kizárólag akkor érvényesek, ha Ön valójában továbbértékesíti az Nmap
       programot. Például semmi nem tiltja, hogy Ön kezelő felületet készítsen az Nmap programhoz
       és azt üzleti céllal forgalmazza. Terjessze a programot önállóan és hívja fel a
       felhasználók figyelmét, hogy az Nmap programot külön kell letölteniük a https://nmap.org
       címről.

       A program készítői nem gondolják, hogy a fentiek további korlátozásokat adnának a GPL-hez,
       kizárólag annak tisztázására szolgálnak, hogyan értelmezik a “származtatott munkák”
       fogalmát a GPL engedély alatt terjesztett Nmap programmal kapcsolatban. Ez hasonló ahhoz,
       ahogyan Linus Torvalds kifejtette a véleményét a Linux rendszermag-modulokhoz kapcsolódó
       “származtatott munkákkal” kapcsolatban. A készítők értelmezése kizárólag az Nmap programra
       vonatkozik - nem vonatkozik más GPL termékekre.

       A készítők örömmel segítenek a GPL korlátozásainak értelmezésében, ha az Nmap programot
       nem GPL licenc alatt terjesztett munkában kívánja felhasználni és bármilyen kérdése
       merülne fel ezzel kapcsolatban. Ahogy a fentiekben már szóba került, a készítőktől más
       licenc is beszerezhető, ha az Nmap programot üzleti célú alkalmazásban vagy eszközben
       kívánja felhasználni. Több biztonsági eszköz szállítója kötött ilyen szerződést, amely
       általában tartalmaz egy állandó licencet az Nmap használatára, kiemelt támogatást és
       frissítést. Emellett segít fedezni az Nmap technológiájának folyamatos fejlesztésével járó
       költségeket is. További információkat a <sales@insecure.com> címre küldött levélben
       kérhet.

       A GPL előírásaihoz képest különleges kivételként az Insecure.Com LLC hozzájárulását adja,
       hogy a program kódjához az OpenSSL könyvtár bármely változatát hozzákapcsolják. Ezt a
       könyvtárat külön licenc alatt terjesztik, melynek leírása megtalálható a Copying.OpenSSL
       fájlban, vagy a program saját copyright fájljához csatolva. Az OpenSSL kivételével Önnek
       minden használt kód esetében engedelmeskednie kell a GNU GPL előírásainak. Ha módosítja
       ezt a fájlt, kiterjesztheti ezt a kivételt a saját változatára, de erre semmi sem
       kötelezi.

       Ha Ön ezeket a fájlokat egy írott licenc megállapodással, vagy olyan szerződéssel kapja,
       mely a fentiektől eltérő kitételeket tartalmaz, akkor ezek a megállapodások elsőbbséget
       élveznek a fentiekkel szemben.

   Creative Commons License ehhez az Nmap Útmutatóhoz
       Nmap Referencia Útmutató (C) 2005 Insecure.Com LLC. Ez az útmutató a Creative Commons
       Attribution License[2] 2.5-ös változata alatt jelenik meg. Ez lehetővé teszi az Ön
       számára, hogy szabadon terjessze és módosítsa saját igényei szerint mindaddig, amíg
       hivatkozik az eredeti forrásra. Alternatív megoldásként kezelheti úgy is ezt a
       dokumentumot, mintha az Nmap programmal azonos licenc alá tartozna (az előzőek szerint).

   Unofficial Translation Disclaimer / Nem hivatalos fordítói nyilatkozat
       This is an unnofficial translation of the Nmap license details[12] into hungarian. It was
       not written by Insecure.Com LLC, and does not legally state the distribution terms for
       Nmap -- only the original English text does that. However, we hope that this translation
       helps hungarian speakers understand the Nmap license better.

       Ez az Nmap licenc részletek[12] nem hivatalos magyar fordítása. Ezt nem az Insecure.Com
       LLC készítette és nem tartalmazza az Nmap hivatalos terjesztési irányelveit. Ezeket
       kizárólag az eredeti angol nyelvű szöveg tartalmazza. Azonban reméljük, hogy ez a fordítás
       segít a magyarul beszélőknek jobban megérteni az Nmap licencét.

   A forráskód elérhetősége és a közösségi hozzájárulás
       Azért biztosítjuk a hozzáférést a program forráskódjához, mert hiszünk abban, hogy a
       felhasználónak jogában áll megismerni a program működését annak elindítása előtt. Emellett
       a program esetleges biztonsági rései is vizsgálhatóak (régóta nem találtak egyet sem).

       A forráskód segítségével az Nmap átvihető új rendszerekre, kijavíthatók a hibák és új
       képességekkel is bővíthető a program. Bátorítunk mindenkit, hogy az általa készített
       változtatásokat küldje el a <fyodor@nmap.org> címre, hogy azok bekerülhessenek a fő
       terjesztésbe. Azzal, hogy ezeket a módosításokat elküldi Fyodornak vagy valamely
       Insecure.Org fejlesztői listának, Ön korlátozás nélküli, nem-kizárólagos jogot biztosít
       Fyodornak és az Insecure.Com LLC-nek a kód újrafelhasználásához, módosításához és új
       licenc alatti kibocsátásához. Bár az Nmap mindig elérhető lesz nyílt forrásúként, de ha
       nincs lehetőség a kód új licenc alatti kibocsátására, ez számos szabad program
       szempontjából katasztrofális. Alkalmanként harmadik fél számára is új licenc alatt
       engedélyezzük a kód használatát a fentiek szerint. Ha a saját kódját különleges licenc
       alatt szeretné engedélyezni, kérjük jelezze azt az elküldéssel egyidőben.

   Nincs garancia.
       A programot annak reményében terjesztjük, hogy hasznos lesz, de MINDENFÉLE GARANCIA
       NÉLKÜL; beleértve az ELADHATÓSÁGRA vagy EGY ADOTT CÉLRA VALÓ MEGFELELŐSÉGRE vonatkozó
       garanciát. További részletekért látogasson el a http://www.gnu.org/copyleft/gpl.html
       címre, vagy olvassa el az Nmap programmal terjesztett COPYING fájlt.

       Szükséges megjegyezni, hogy alkalmanként az Nmap miatt öszeomolhatnak bizonyos gyengén
       megírt alkalmazások, TCP/IP vermek és operációs rendszerek is. Bár ezek nagyon ritkán
       fordulnak elő, fontos észben tartani.  Soha ne használja az Nmap programot kritikus
       feladatot ellátó rendszer letapogatására addig, míg fel nem készült egy esetleges leállás
       minden következményére. A készítők elismerik, hogy az Nmap okozhatja egyes rendszerek vagy
       hálózatok összeomlását és elutasítanak minden felelősséget az Nmap által esetleg okozott
       kárral vagy problémákkal kapcsolatban.

   Helytelen használat
       Az esetleges összeomlások kockázata miatt és mert rossz szándékű behatolók előzetes
       felderítésre használják az Nmap programot, egyes rendszergazdák idegesen reagálnak a
       legkisebb letapogatásra is és hajlamosak panasszal élni. Így a legkisebb letapogatás előtt
       is célszerű a rendszer tulajdonosától engedélyt kérni.

       Biztonsági okokból az Nmap programot soha nem szabad különleges jogosultságokkal (pl. suid
       root) telepíteni.

   Harmadik féltől származó programok
       Ez a program az Apache Software Foundation[13] által fejlesztett programrészeket
       tartalmaz. Az Nmap programmal együtt a Libpcap hordozható csomagelfogó könyvtár[14] egy
       módosított változata is terjesztésre kerül. Az Nmap Windowos változata a Libpcap
       könyvtárból származó WinPcap könyvtárral[15] kerül terjesztésre. A szabályos kifejezések
       támogatását a PCRE könyvtár[16] biztosítja, mely egy nyílt forráskódú program és Philip
       Hazel munkája. Egyes nyers hálózati funkciók a Libdnet[17] hálózati könyvtárat használják,
       mely Dug Song munkája. Az Nmap programmal ennek egy módosított változata érkezik. Igény
       esetén az Nmap felkészíthető az SSL változat érzékelésre az OpenSSL titkosító
       eszköztár[18] segítségével. Az Nmap Parancsfájl motor a Lua programozási nyelv[19] egy
       beágyazott változatát használja. Az ebben a szakaszban szereplő valamennyi harmadik féltől
       származó program szabadon újra terjeszthető a BSD stílusú programlicencek alapján.

   USA export korlátozások.
       USA export korlátozás: az Insecure.Com LLC úgy véli, hogy az Nmap a US ECCN (export
       control classification number) 5D992 alá tartozik. Ennek a kategóriának az elnevezése: “Az
       5D002 alá nem tartozó információbiztonsági program”. Ennek a besorolásnak egyetlen
       korlátozása a terrorizmus ellenesség, mely minden árura vonatkozik és megtiltja ezek
       exportálását olyan terrorista államoknak, mint Irán és Észak Korea. Így az Nmap
       exportálásához nem szükséges különleges engedély, hozzájárulás vagy kormányzati
       felhatalmazás.

NOTES

        1. eredeti angol változat
           https://nmap.org/book/man.html

        2. Creative Commons Attribution License
           http://creativecommons.org/licenses/by/2.5/

        3. RFC 1122
           http://www.rfc-editor.org/rfc/rfc1122.txt

        4. RFC 792
           http://www.rfc-editor.org/rfc/rfc792.txt

        5. UDP
           http://www.rfc-editor.org/rfc/rfc768.txt

        6. TCP RFC
           http://www.rfc-editor.org/rfc/rfc793.txt

        7. RFC 959
           http://www.rfc-editor.org/rfc/rfc959.txt

        8. Lua
           http://lua.org

        9. IP protokoll
           http://www.ietf.org/rfc/rfc0791.txt

       10. Nmap::Scanner
           http://sourceforge.net/projects/nmap-scanner/

       11. Nmap::Parser
           http://www.nmapparser.com

       12. Nmap license details
           https://nmap.org/book/man-legal.html

       13. Apache Software Foundation
           http://www.apache.org

       14. Libpcap hordozható csomagelfogó könyvtár
           http://www.tcpdump.org

       15. WinPcap könyvtárral
           http://www.winpcap.org

       16. PCRE könyvtár
           http://www.pcre.org

       17. Libdnet
           http://libdnet.sourceforge.net

       18. OpenSSL titkosító eszköztár
           http://www.openssl.org

       19. Lua programozási nyelv
           http://www.lua.org

[FIXME: source]                             11/10/2015                                    NMAP(1)